Megtalálták Cervantes csontjait?

Madrid |

<p>Egyértelmű bizonyíték továbbra sincs, de a tudósok úgy hiszik, hogy a Don Quijote szerzője, Miguel de Cervantes maradványait találták meg egy madridi kolostor kápolnája alatt.</p>

 A híres író sírja utáni kutatás tavaly április végén kezdődött annál a templomnál, ahol a feljegyzések szerint eltemették 1616-ban. Először földradarral vizsgálták át a területet, és több temetkezési helyet is felfedeztek az épület alatt. Az ásatások során egy 60 négyzetméteres kriptára bukkantak 5 méterrel a föld alatt, ahol az egyik falfülkéből egy M. C. monogramos fakoporsó töredékei, köztük emberi csontok is előkerültek.      A maradványokat most tömegspektrométerrel elemzik a tudósok, de a külső vizsgálatok alapján úgy hiszik, hogy megtalálták Cervantes és felesége, Catalina de Salazar csontjait, amelyek nagyon rossz állapotban vannak, és ez nehezíti az azonosítást.     A tudósok elméletét megalapozni látszik, hogy a csontokat azon a helyen találták meg, ahová az egykor ünnepelt szerző sírját 1673-ban áthelyezték a templom felújítása miatt.     A projektet finanszírozó madridi önkormányzat ugyanakkor türelemre int mindenkit, amíg nem lesz meg a minden kétséget kizáró bizonyíték. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?