Halálos mérgű vipera mart meg egy 6 éves kisfiút Horvátországban

homoki vipera

A fiút életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A mérges kígyó a kisfiút a horvátországi Paklenica Nemzeti Parkban marta meg, mikor a kicsi a folyóhoz közeledett és megragadott egy ágat. A kígyó ekkor harapott az ujjába. A szülők elmondták, hogy a kisfiuk nem látta az ágon fekvő állatott: „Sikítást hallottunk – megharapta az ujjamat – mondta a kicsi” – tették hozzá a Nieuwblad holland portálnak.

A szülőknek a parkban nem volt térerejük, így a bejáratnál lévő elsősegélyhez siettek, ezelőtt azonban az édesanyának eszébe jutott fotót készíttetni a kígyóról, ez pedig életmentő döntés volt. A fiút azonnal kórházba szállították, ahol a fotó alapján beadták neki a megfelelő ellenanyagot. Az orvosok azonban nem tudták megígérni, hogy a kicsi életben marad. Több napig az intenzív osztályon figyelték, és fennállt a veseelégtelenség, sőt a trombózis veszélye is.

A közzétett információk szerint a fiút egy homoki vipera harapta meg. Ez az egyik legmérgezőbb Európában élő kígyó. A szülők szerint sem a nemzeti park munkatársai, sem semmilyen tábla nem figyelmeztette a látogatókat erre a veszélyre.

(refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?