Fél órával kevesebbet dolgozunk, mégis hatékonyabbak vagyunk

home office

Az elmúlt évben 37 perccel csökkent a munkával töltött idő, a termelékenység szintje azonban magas maradt.

Az átlagos munkanap 37 perccel zsugorodott az elmúlt évben. Kevesebben túlóráznak, ami azt jelezheti, hogy a cégvezetők egyre inkább aggódnak a munka és a magánélet egyensúlya miatt a koronavírus-járvány utáni korszakban.

A Bloomberg jelentése szerint a munkahelyen töltött idő tíz órára csökkent a 2022-es második negyedév végi több mint tíz és fél óráról. Ez az ActivTrak tanulmányából derült ki, amely 38 millió munkaórát elemzett több mint 134 ezer munkavállaló által világszerte olyan iparágakban, mint például a pénzügyi szolgáltatások, a biztosítási szektor és az egészségügy.

A tanulmány a túlhajszolt, vagyis a munkaidőn kívül gyakran dolgozó alkalmazottak számának visszaesését is megállapította, ami pozitív hatással lehet a dolgozók lelki és fizikai egészségére.

A közvélemény-kutatás eredményei alapján viszont a munkavállalók közel egyharmada továbbra is tíz órát meghaladó munkanapokon dolgozik.

(trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?