Demi Moore "szívott valamit" súlyos rosszulléte előtt

Los Angeles |

<p>"Valamit szívott" és nagyon rosszul volt Demi Moore amerikai színésznő, akit hétfőn este mentők szállítottak kórházba - akkori közlés szerint - kimerültség miatt.</p>

Mindez a mentőkhöz befutott segélyhívásból derült ki, amelyet részlegesen közzétettek a hét végén Los Angelesben. A telefonba azt mondja egy női hang, hogy Moore "szívott valamit", de valószínűleg nem marihuánát, hanem valamit mást, de nem tudják mit. A telefonáló nem tudja megmondani, hogy a színésznő korábban is szedte-e a szert, csak annyi bizonyos, hogy szándékosan vette be, viszont nem várt hatása lett. Annyit mond még a hallhatóan pánikban lévő hívó, hogy "az utóbbi időben más anyagokkal voltak problémái" a páciensnek. Elhangzik az is, hogy a színésznő nem tud megszólalni, szorítja a hívó kezét, remeg, görcsei vannak, és nem lélegzik normálisan. Később egy férfi veszi át a telefont, aki azt mondja a mentőknek, hogy Demi Moore már nyugodtabb, és normálisan lélegzik.

A segélyhívás felvételének közzététele aggodalmakat keltett a 49 éves színésznő egészségi állapotát illetően, több híresség közösségi portálokon juttatta kifejezésre nyugtalanságát, illetve reményét, hogy Moore hamarosan jobban lesz.
A kórházba szállítás után a művész sajtósa még azt mondta, Demi Moore azért "vonult kórházba, hogy megoldást találjon kimerültségére és általános egészségi állapotára". Mint mondta, "Demi jelenlegi stresszes élete miatt döntött a szakértő segítség mellett". A 49 éves Moore és 33 éves férje, Ashton Kutcher színész - a Két pasi és egy kicsi című sorozat új sztárja - a közelmúltban jelentette be szakítását, miután a bulvársajtóban egy nő felfedte futó kapcsolatát Kutcherrel.
Közben a Millennium Films produkcióscég bejelentette, hogy Demi Moore helyett Sarah Jessica Parker fogja alakítani a feminista Gloria Steinem szerepét a Linda Lovelace néhai pornósztárról szóló életrajzi filmben, a Lovelace-ben. A film forgatása december 20. óta zajlik Los Angelesben. A producer nem közölte, hogy miért cserélték le Moore-t.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?