A prostitúcióból szabadult nőket fogadott Ferenc pápa

Vatikán |

<p>A prostitúció fogságából kiszabadult nőkkel találkozott pénteken Ferenc pápa Rómában, ebből az alkalomból élesen elítélte az emberkereskedelmet, amely szerinte korunk társadalmának egyik legsúlyosabb mételye.</p>

A katolikus egyházfő az olasz főváros egyik negyedében lévő lakásban kereste fel a húsz - többségében harminc év körüli - nőt, akik hat országból érkeztek Rómába, miután nemrég kiszabadultak a prostitúció rabszolgaságából. A hat román, négy albán, hét nigériai, valamint egy-egy tunéziai, olasz és ukrán nőt a XXIII. János pápa Közösség vette védelmébe és helyezte el az említett lakhelyen.
   

Elmesélték Ferenc pápának az általuk átélt szörnyűségeket, az egyházfő saját szemével láthatta azokat a súlyos, többüknél maradandó sérüléseket, amelyeket volt fogva tartóik okoztak. Egyikük éppen a múlt éjjel adott életet egy gyermeknek, újszülöttjével a karján találkozott a pápával.
   

A vatikáni sajtóiroda tájékoztatása szerint ez a látogatás újabb felhívás az emberkereskedelem elleni harcra, mivel - mint a pápa fogalmazott - ez a tevékenység "bűncselekmény az emberiség ellen", "vérző seb a mai társadalom testén".
   

A XXIII. János pápa Közösség évtizedek óta küzd a prostitúció áldozatainak megmentéséért. Alapítója az egykori Don Oreste Benzi olasz presbiter.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?