A klinikai tesztek harmadik fázisának eredménye szerint hatásos a kínai Sinopharm két vakcinája

Sinopharm

A klinikai tesztek harmadik fázisának eredménye szerint hatásos a koronavírus okoztav Covid-19 betegség ellen a kínai Sinopharm két, inaktivált vírust tartalmazó vakcinája – számolt be a kínai sajtó csütörtökön, miután a kínai oltóanyaggyártó vizsgálati dokumentációja szerdán megjelent az amerikai orvosi kamara lapjában.

Sinopharmnak a pekingi székhelyű China National Biotec Group (CNBG) pekingi intézetével közösen fejlesztett oltóanyaga a teszteredmények szerint 78,1 százalékos hatásossággal nyújt védelmet a Covid-19-cel szemben. A gyártó másik, a CNBG vuhani intézetével közösen fejlesztett, szintén inaktivált vírust tartalmazó vakcinájának hatásossága pedig 72,8 százalékos.

A CNBG egy csütörtöki közleményben aláhúzta: ez az első, elölt vírust tartalmazó vakcináról szóló tanulmány világszerte, amelyet nyilvánosságra hoztak.

A klinikai tesztek harmadik fázisában több mint 40 ezer, 18 éven felüli tesztalany vett részt Kínán kívül. A részvevők két dózist kaptak a szerből, a két oltás között 21 napos szünettel. A véletlenszerűsített teszteket kettős vak előkészítéssel és elosztással, placebóval kontrollált módon végezték.

A beoltottaknál 14 nappal a második dózis beadását követően mindkét vakcina használata esetében az antitestek magas szintjét mutatták ki, az eredmények erős immunválaszra utaltak – állt a tanulmányban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?