A héten érhet Földet a NASA egy régi, a Nap működését figyelő műholdja

NASA k

A héten térhet vissza a Földre a Nap működéséről 16 éven át információt gyűjtő Rhessi műhold – közölte a NASA kedden.

A Rhessi (Reuven Ramaty High Energy Solar Spectroscopic Imager) 2002-ben állt pályára, de 16 év elteltével, 2018-ban kommunikációs problémák miatt le kellett állítani a szatellit működését, amely a napkitöréseket és a koronatömeg-kilökődéseket tanulmányozta egy röntgen- és gammasugarakat rögzítő képalkotó spektrométerrel. Küldetése ideje alatt a műhold több mint 100 000 naptevékenységet rögzített.

A ma már működésképtelen, 300 kilogrammot meghaladó súlyú tudományos műhold csütörtök hajnalban érheti el a Föld légkörét – közölte a NASA és a Védelmi Minisztérium. A NASA közölte, hogy a visszatérés helyét nem hozzák nyilvánosságra, mert továbbra is bizonytalan, hogy a műhold mikor és hol zuhanhat le.

Az űrügynökség közleményében azt írta, igen alacsony – 1:2467-hez – az esélye annak, hogy a Földre lezuhanó szatellitadarabok balesetet okoznak, miután a műhold legtöbb alkotórésze a Föld légkörét átlépve megsemmisül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?