Szép szondys sikerek a Madách-versenyen

Szondy Gimnázium Madách-verseny

Idén ünnepeljük Madách Imre születésének 200. évfordulóját. Ez alkalomból hirdetett a Rákóczi Szövetség a Magyar Nemzeti Múzeummal karöltve egy nagyszabású vetélkedőt a Kárpát-medencei középiskolák számára. A verseny az író személyiségére és teljes életművére fókuszált, különös tekintettel fő művére, Az ember tragédiájára. A felhívásra iskolánk, az ipolysági Szondy György Gimnázium több diákja is felkapta a fejét, így két háromfős csapatunk is benevezett.

Az első forduló online zajlott: egy igényes feladatlapot kellett kitöltenünk. A kérdések néha igen fogósak, elgondolkodtatók voltak. Nagy volt az öröm, amikor kiderült, hogy mindkét csapatunk bekerült a 60 legjobb közé, és továbbjutott az elődöntőre, amely a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban volt.

Egy őszi szombat délután utaztunk le Budapestre. Elfoglaltuk szállásunkat, majd este Örkény István Tóték című darabját nézhettük meg a Nemzeti Színházban. Másnap délelőtt kezdetét vette a kemény munka, a verseny elődöntője. Hatvan csapat mérte össze erejét – ismét feladatlapot kellett kitöltenünk. Ebéd után részt vettünk a Gloria Victis fáklyás felvonuláson, melyet szintén a Rákóczi Szövetség szervez minden évben, az 1956-os forradalom hőseire emlékezve. A Műszaki Egyetem aulájában elhangzott ünnepi beszédeket és koszorúzást az épület előtti hatalmas kivetítőn követhettük. Ezután indult a fáklyákkal és korabeli tehergépkocsikkal tarkított menet. Végigsétáltunk a Duna-parton egészen a Bem térig, ahol folytatódtak a beszédek és a koszorúzás. A felvonulás után egy fergeteges, bulizós Honeybeast-koncert következett a MOM Sportközpontban.

A harmadik, utolsó napon délelőtt zajlott a végső döntő, ahol a 10 legjobb csapat mérkőzhetett meg az első helyért, köztük a mi egyik csapatunk, a Párkák Testvérisége is, melynek tagjai Fehérváry Anna, Füle Evelin és Pásztor Lili voltak. A lányok ezúttal izgalmas és kreatív feladatokban mérhették össze rátermettségüket a többi versenyzővel: Facebook-posztot írtak, szállóigét kellett elmutogatniuk, illetve csapatonként egy-egy fő párban is összemérte tudását egy másik csapattal. A lányok végül az előkelő 6. helyen végeztek, de másik csapatunknak (melynek tagjai Allarám Dorina, Fehérváry Flóra és Konc Henrietta voltak) sincs oka szégyenkezni, hiszen nem sokkal maradt le a döntőbe jutástól, a 13. helyet elfoglalva.

A sok olvasás és közös munka meghozta eredményét. Sikerünk titka volt az is, hogy a versenyzők közül négyen tagjai vagyunk a Szondy György Gimnázium színjátszó csoportjának is, amely idén ünnepli 110. évfordulóját és melynek emlékünnepségére Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája című paródiáját adtuk elő. A színdarab így komoly segítséget nyújtott Az ember tragédiája egyes színeinek könnyebb megértésében, és az sem elhanyagolandó, hogy szabad perceinkben saját szórakoztatásunkra újra és újra felmondtuk a szöveg egyes részeit (ezzel sokszor felkeltve a többi versenyző érdeklődését is). Az izgalmas, de kimerítő hétvége zárásaként megnéztük a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállítását, majd élményekkel megpakolva ültünk fel a vonatra.

Ezúton is köszönjük Csáky Csinger Alexandra tanárnőnek a felkészítést és a segítséget, illetve a Rákóczi Szövetségnek a lehetőséget!

Allarám Dorina és Fehérváry Flóra

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?