Selyés gimiseink Miskolcon a Dürer Verseny döntőjében

Selye János Gimnázium, A fizika mágusai csapat

A Dürer Versenyt immár 17 éve rendezik meg a Kárpát-medencében magyarul tanuló, matematika, fizika és kémia iránt érdeklődő diákok számára. A versenyen háromtagú csapatok indulhatnak. A verseny szabályzata értelmében legalább egy lánynak is szerepelnie kell a csapatban, ezzel is bátorítva a lányokat a természettudományos tantárgyak tanulására.

A helyi fordulót Magyarország nagyobb városaiban szervezik meg, innen kerülnek a legjobban szereplő csapatok a miskolci Dürer-döntőbe. Mivel a versenyen igazán nehéz feladatokkal kell megbirkózni, már a döntőbe kerülés is komoly teljesítmény. Iskolánkban, a komáromi Selye János Gimnáziumban – legnagyobb örömünkre – több diákunk is szeret nehéz fizikapéldákat megoldani, így három csapatunk is megmérettette magát a Tatán rendezett első fordulóban. 

A fizika mágusai nevű csapatunknak sikerült a bravúr, utazhattak Miskolcra! A csapat tagjai Tárnok Ede, Kovács Kristóf és Poló Zsófia voltak (Tatán a lány tagunk még Téglás Dorka volt, de ő sajnos nem tudott részt venni a döntőben). Diákjaink nem vallottak szégyent a döntőben sem, a 6. helyen végeztek! Sajnos a két másik csapatunknak nem sikerült a végső fordulóba jutnia, pedig ők is szép eredményt értek el. A 31 induló közül a Nem euklideszi csapat (Mészáros Ádám, Veres Benedek Zoltán és Žigo Boglárka) a 11., a DAS nevű csapatunk (Slezák Dóra, Benes András és Halász Sámuel) pedig 15. lett. Minden fizikusunknak sok szeretettel gratulálunk! A döntőben szerzett élményeire Zsófi így emlékszik vissza:

Péntek: A döntő első fordulójának reggelén kissé izgatottan ébredtünk és indultunk a versenyre, amely a Földes Ferenc Gimnáziumban zajlott. Az éhségünk csillapítása a gimnáziummal szemben lévő Minorita menza feladata volt. Miután megreggeliztünk, minden kategória elfoglalta a versenyzésre kijelölt termét, és egy rövid megnyitó után kézhez kaptuk az elméleti feladatsort, amelynek a kidolgozására 3 óra állt rendelkezésünkre. Ekkor már szerencsére az izgatottság helyett sokkal inkább a fizikapélda megoldási vágyától való túlfűtöttséggel tudnám jellemezni a hangulatot. A 180 perces megpróbáltatás után enyhén meggyötört tekintettel battyogtunk át a menzára, hogy ne csak a feladványok megfejtésére irányuló éhségünk csillapodjon. Ebéd utáni program az egyetemekről szóló beszélgetés volt, mely során az egyetemista szervezőink meséltek a felsőoktatási intézmények képzéseiről és lehetőségeiről. Még vacsora előtt kedvenc kékpólósaink (a szervezők) egy általános kérdésekkel teli szórakoztató kvízzel készültek. Vacsora után kikapcsolódásként a Miskolc szívében található Kamaraszínházban megnéztük az Anyegin című balettelőadást.

Szombat: A második versenynap is hasonlóan indult, mint az első, annyi különbséggel, hogy egy mérési feladatot végeztünk el, amelyre 90 percet kaptunk. Munkánk befejeztével városnézésre indultunk. A belvárosban, azon belül is a 19. századot idéző sétálóutcán bolyongva találtunk egy csomó hangulatos helyet, könyvesboltokat, cukrászdákat és kávézókat, valamint a Miskolci Nemzeti Színházat. Visszaindulás előtt betértünk egy kisebb, de annál otthonosabb cukrászdába, ahol sütievés közben beszélhettük ki magunkból az elmúlt másfél nap élményeit. A gimnáziumba visszaérve kezdetét vette az akadályverseny. A döntő egyik legnépszerűbb programjaként számon tartott megpróbáltatáson 10 fős csapatokban versenyeztünk. Az iskolán belül különböző állomásokat alakítottak ki a szervezők, és mindegyik állomáson találó és vicces feladatokkal tették próbára képességeinket. Az est utolsó programja a licit volt, számos kisebb és nagyobb eszmei vagy valós értékű tárgyakra licitálhattunk a verseny „hivatalos fizetőeszközével”, a Dürer dollárokkal. Ezeket a dollárokat szabadidős programok alkalmával lehetett gyűjteni, társasjátékozásokkal, rejtvényfejtésekkel, az akadályversennyel és a kvízzel.

ujszo

Vasárnap: Ébredés után, könnyes búcsút véve a szállásunktól, továbbá az utolsó reggelink során a menzától, megkezdődött a megoldások ismertetése. Megnézhettük a pénteki és a szombati megoldásaink javított formáját, és ha valamit nem értettünk, volt lehetőségünk rákérdezni, esetleg megvédeni a gondolatmeneteinket. Még az eredményhirdetés előtt újra lehetőséget kaptunk dollárjaink elköltésére a Licitboltban. Egy tőzsdére emlékeztetően mozgó árfolyamokkal dolgozó bolt volt, ahol kisebb ajándékokat vásárolhattunk. A döntő utolsó programja a kiértékelés volt. A díjak átadása után, tudva, hogy hosszú út áll előttünk, élményekkel és tapasztalatokkal telve indultunk haza.”

Poló Zsófia, A fizika mágusai csapat tagja és Hevesi Anikó fizikatanár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?