Élményekkel teli nyílt nap a Zobor-hegy lábánál

Közép-európai Tanulmányok Kara nyílt nap

Rendkívüli sikernek örvendett a 2024. február 22-én rendezett nyílt nap a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán. Az esemény nemcsak az egyetemi tanulmányokba nyújtott betekintést, hanem lehetőséget teremtett arra is, hogy az érdeklődők megbizonyosodjanak arról, vajon a kar által kínált programok és lehetőségek összhangban állnak-e egyéni érdeklődésükkel és céljaikkal, valamint karrierterveikkel.

A nyílt nap a kar bemutatásával kezdődött, ezt követően a JUGYIK diákklub képviselői saját tapasztalataikon, a JUGYIK által szervezett programokon és közösségi eseményeken keresztül mutatták meg, hogy a nyitrai magyar egyetemi élet milyen sokszínű és izgalmas.

A nyílt nap folytatásában az egyes tanszékek mutatkoztak be. Az érdeklődők pontos információkat szerezhettek a tanulmányi programokról, és arra is volt lehetőség, hogy a jövendő hallgatók közvetlenül beszéljenek az adott szakok oktatóival, diákjaival. Az intézeti bemutatkozások során a látogatók színes képet kaphattak a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet által kínált tanulmányi lehetőségekről, vagyis a tanár, tolmács-fordító és kétnyelvű ügyvitelszervező szakokról. A Pedagógusképző Intézet az óvodapedagógus és tanítóképző programokat, a Közép-európai Nyelvek és Kultúrák Intézete a közép-európai areális tanulmányok programot mutatta be. Az Idegenforgalmi Tanszéken az érdeklődők a regionális idegenforgalom tanulmányi programba nyertek betekintést.

KFE Közép-európai Tanulmányok Kara nyílt nap

Az intézményi bemutatók mellett számos érdekes előadás, workshop és kvíz várta az érdeklődőket, amelyek ízelítőt kínáltak a tantárgyak változatosságából és közelebb hozták az érdeklődőkhöz az egyetemi élet különféle aspektusait. A résztvevőknek lehetőségük nyílt megismerkedni a robotikával, az AI szerepével az oktatásban, a nyelvjárás játékos megközelítésével, a csapatfeladatok kihívásaival, az ovis matek rejtelmeivel és a cseh, lengyel és magyar kultúra különlegességeivel. Az eseményen szó volt az ösztöndíjakról, versenyekről, tudományos diákkonferenciákról, valamint arról, hogy milyen országokba mehetnek a Közép-európai Tanulmányok Karán tanuló diákok részképzésre vagy szakmai gyakorlatra.

ujszo

A nyílt nap végén egy kivételes körbevezetésre is sor került. Az érdeklődők ellátogattak az egyetemi könyvtárba, és megnézték a modern kollégiumi szobákat is.

Az esemény összességében nagy sikert aratott, és a résztvevők pozitív visszajelzései alapján egyértelműen kielégítette mindenki igényeit és elvárásait. A nyílt nap újra bizonyította, hogy a helyi egyetem nyitott és barátságos légkört teremt diákjai és leendő hallgatói számára, valamint számos lehetőséget kínál az egyéni és szakmai fejlődésre. (G. V.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?