Cs. Liszka Györgyi: Búcsúja Vasárnapjától

Amikor huszonhárom éve a Vasárnap szerkesztője lettem, azt gondoltam, ez most már végig így marad. Még egy teljes év sem kerekedett ki belőle, és ismét Új Szó-s voltam, felépítve a magam Családi Kör, Ízvilág hétvégi mellékletek és Kópé rovat alkotta családi magazinját. Amennyire féltem tőle, annyira megszerettem, sikerült bevonnom a lap olvasóit is, így rengeteg támogatást, szeretetet, építő kritikát kaptam, amivel mindig lehetett előbbre lépni.

Amikor tizenhét éve a Vasárnap főszerkesztője lettem, azt gondoltam, ebből most egy teljes év sem kerekedik ki, pár hónap, és ismét Új Szó-s leszek, kis szerencsével visszakapom a mellékleteimet. Ismét tévedtem. De amennyire féltem tőle, annyira megszerettem, sikerült bevonnom a lap olvasóit is, így rengeteg támogatást, szeretetet, építő kritikát kaptam, plusz vége lett az egyedüllétemnek, nagyon sok remek kollégával lett lehetőségem együtt dolgozni.

Emlékszem a kezdetekre, néhai Mikó Pista bácsi Ájból írta lelkendezve a Kopertának, hogy végre újra teret kaptak az olvasók is, újra elmondhatják a véleményüket, majd szkeptikusan hozzátette, de hát ne örüljünk nagyon, mert új seprű jól seper, ez sem fog sokáig tartani. Hogy igaza lett-e vagy sem, nem az én tisztem eldönteni, sok éve, hogy a mennyei könyvtárban olvassa ő is a Vasárnapot, így e kérdésben már szintén nem nyilatkozhat, mindenesetre, ahogy a seprűk kopnak, 2006. augusztus 1-jétől 2023. július 10-éig belőlem is csak a nyél maradt.

Semmi komoly, csak az öreg seprűk sorsa (na jó, legyünk kegyesek, mégiscsak hölgyről van szó: régi seprűk sorsa), hogy elkopnak. Végül is anyáink korosztálya ennyi évesen már öt-hat esztendeje nyugdíjban volt. Tudom, más világot élünk, azóta sok minden könnyíti a munkát (ami egyben nehezíti is, ami rabláncra fűz): okosmindenféle, de az embert, a megfelelő számú okos kollégát, az együtt gondolkodó, elkötelezett lelkeket nem tudja helyettesíteni semmi.

Márpedig a tizenhét év alatt nagyon sok rutinos, tapasztalt munkatársat veszítettem el, s nekem mindig az a Mikó Pista-bácsi-féle új seprű jól seper lebegett vizuálisan is a szemem előtt, láttam a szép, sárga cirokseprűt, ahogy balról jobbra, jobbról balra sepri ki a szemetet, próbál tiszta utat biztosítani a megmaradottaknak, az újonnan érkezőknek, értve ez alatt a lap külső munkatársait, a levelező olvasókat is, mindenkit, akinek fontos volt a Vasárnap.

Szokásommal ellentétben pont itt és pont most, ebben az utolsó vezérben nem fogok neveket felsorolni, mert egyrészt nincsen arra elég helyem, hogy mindenki beleférjen, másrészt, amilyen fáradt a szellemem, még valakit kifelejtenék, márpedig annyi, de annyi jó embert adatott megismernem ennek a kedves jó lapnak köszönhetően, és olyanokat, akik közül egy sem érdemelné meg, hogy a neve kimaradjon. Menet közben is igyekeztem lehetőleg mindig hangot (betűt) adni megbecsülésemnek, így merem remélni, hogy mindenki magára ismer, s jó szívvel emlékszik majd a közös munkákra. Akkor is, ha voltam olykor mord vagy igazságtalan, mert voltam, nem is egyszer, nem is kétszer, be kellett látnom, ember vagyok én is, kimerültebben undok, pihentebben cinikus, egyszóval esendő. Ám olyan soha nem volt, egy pillanata sem ennek a tizenhét évnek, hogy ne hálát éreztem volna mindenki iránt, aki a Vasárnappal segített. Bocsánatot kérek, és köszönöm.

Ahogy legutóbbi helyzetjelentésemben utaltam rá: kifogyott a hajtóanyag. Próbáltam én, egy éve, fél éve kimerülten is dolgozni tovább, de akárhogy is, ami nem seper rendesen, az nem jó seprű, az pedig nem jó senkinek. Pedig kivételes helyzetben voltam, aki mindenkitől minden segítséget megkapott, megértő, támogató közvetlen felettes, megértő, igyekvő közvetlen beosztottak, megértő, segítő külső munkatársak, megértő, lelkesítő sok-sok Olvasó. És épp ezért az ő bizalmukkal, segítségükkel nem élhetek vissza most, hogy elkoptam, tisztelettel és szeretettel megköszönve mindenkinek ezt a tizenhét évet, hálával a kollégák iránt, akik nem hagyják, és viszik tovább: búcsúzom harmadik gyermekemtől, a Vasárnaptól. Persze, csak innen, mert maradok, mint Önök, hűséges olvasó, aki ezentúl már nem izgulva a péntekeken várja a keddet, hogy ezt a már 55 éves, nagyszerű újságot az első betűjétől az utolsóig elolvassa.

Hálával.

------------------------

Véget ért a VASÁRNAP. Hélène visszatért a tengerpartjára, én pedig hazaindultam (Valérie Perrin: A vasárnap koldusai)

Visszatérve szamárvezetőnkhöz, a szeptemberi hónap egy hűvös VASÁRNAPjához – az a nap már reggel elkezdődött. Esterházy Péter: Termelési-regény (kisssregény)

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. szeptember 12-i számában jelent meg.