Világszínvonalú program a Magyar Kulturális Héten

Pozsony |

<p>Június 4. és 11. között rendezi meg Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet (PMI) a Több mint szomszéd elnevezésű Magyar Kulturális Hetet &ndash; a rendezvény idén a Pozsonyi Kulturális Nyár eseménysorozatát gazdagítja.&nbsp;</p>

Lehet készülni: a magyar hét programján nívós események egész sora szerepel.  A magyar kultúra sokrétűségét bemutató olyan programot állítottak össze a szervezők – világszínvonalú produkciókat is felsorakoztatva –, amelyben a magyar és a szlovák publikum mellett a turisták is kedvüket lelhetik. Molnár Imre, a PMI igazgatója kiemelte: a magyar kultúra nem vendégként van jelen Pozsonyban, hanem itt itthon van. Ezt vették alapul a műsor összeállításánál. Kezdjük a sort Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész június 4-i rendezvénynyitó hangversenyével, mely a Szlovák Rádió nagy hangversenytermében lesz. A koncert különlegessége, hogy a művész Pozsonyban először játszik a magyar fejlesztésű, áramvonalas, új Bogányi-zongorán; Bach-, Liszt-, Beethoven-, Debussy- és Chopinműveket szólaltat meg.  Felemelő élményt ígér a nyíregyházi Pro musica leánykar hangversenye a Szent Márton-dómban. A kar számos nemzetközi versenyen vett részt, és egyebek mellett elnyerte a Kórusmuzsika Európa Nagydíját, a Bartók–Pásztory-díjat, a Magyar Örökség díjat, a BBC Ezüst Rózsa serlegét. Műsorukban megtalálhatók Bartók és Kodály művei mellett a reneszánsz és romantikus kórusművészet jeles darabjai éppúgy, mint a kortárs magyar zeneszerzők művei.  A Győri Balett két elődadását hozza el a Hviezdoslav Városi Színházba. A Boleró koreográfiáját Lukács András készítette. E koreográfiának is van különlegessége: nem a vágyra, nem a szenvedélyre van kihegyezve, hanem egy cselekmény nélküli, monumentális, hideg hangvételű, sötét báli táncot jelenít meg. A győri társulat másik, Romance című előadása Kodály Zoltán műveire készült a Kodály-emlékévhez kapcsolódva. Világszínvonalat képviselő képzőművészeti kiállítás is része a kulturális hétnek. A Z-Galériában nyílik a Formák, terek, dimenziók című tárlat, mely Rechnitzer János győri egyetemi tanár gyűjteményéből nyújt válogatást. A tárlaton együtt szerepelnek a klasszikus magyar geometria remekei (a húzónév: Kassák), a 20. századi geometria mestereinek, nemzetközi reprezentánsainak munkái (a húzónév: Vasarely) és a mai magyar geometria nagyjainak alkotásai (a húzónév: Fajó János).  A magyar kreativitást és formatervezést bemutató Shaping Hungary – Design in the 21st Century című vándorkiállítás a szlovák fővárosban is állomásozik a magyar hét programjait, valamint a pozsonyi Design Week nemzetközi fesztivált színesítve. A Zoya Galériában június 6-án nyíló tárlat fiatal magyar formatervezők alkotásaiból mutat be válogatást, mintegy bizonyítékául annak, hogy méltó utódai a magyar kreativitást megalapozó 20. századi generációnak.  Erős hatású vizuális világot teremt Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, akinek Pszichometrikus kísérletek I. című tárlata a Pozsonyi Magyar Intézetben lesz látható. Személytelen, szimbolikus alakjai sajátos formában öltenek testet a műveken. Szurcsik az emberi motívumokat különös módon olvasztja össze a környezet elemeivel. Alkotásain az épített emberi környezet a személyiség beburkolásának eszköze, egyfajta elidegenítő effektus.  A kulturális rendezvénysorozathoz konferencia is kapcsolódik, a visegrádi országok részvételével – témája az Európai Unió jövője a V4-es országok perspektívájából. A Magyar Kulturális Hétnek, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg, a hagyományokhoz híven a Hviezdoslav téri szabadtéri színpadon is lesznek programjai. A kulturális kínálat mellé itt magyar ízeket felvonultató gasztronómiai fesztivál is társul.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?