Újra megjelenik az Év Gyerekkönyve-díjas magyar meseregény

Dobozváros

Közösségi finanszírozás által kerül újrakiadásra Lakatos István Év Gyerekkönyve-díjas meseregénye, a Dobozváros.

Az egyesek által „magyar Tim Burton“-ként emlegetett Lakatos István első regénye 2011-ben jelent meg Dobozváros címmel, amely a megjelenést követő évben díjat is kapott. Most, 10 év után újra lehetőségünk van a kiadvány megszerzésére – ami nagy szó, tekintve, hogy a múltban az antikváriumokat kellett fürkészni, hogy találjunk egy példányt (amelyért igencsak a zsebünk mélyére kellett nyúlni).

Lakatos István a Brancs nevű weboldalon indította el az újrakiadás projektjét, a célösszeg hamar össze is gyűlt, a cikk írásakor 134% -on áll a gyűjtés, egyszóval az újrakiadás már tényként kezelhető. Amennyiben valaki nem elégszik meg az újrakiadott, képregénnyel kiegészített kötettel, lehetősége van védőborítós támogatói változatot is vásárolni.

De miről is szól a könyv? Hiszen a megjelenés óta eltelt 11 év, sokan még csak nem is hallottak róla.

Egy szép napon becsönget Zalánékhoz egy torzonborz, hóbortos öregember, és közli a fiúval, hogy a szülei valójában nem a szülei: gumimásolatok, ugyanis a valódikat elrabolták, és a rejtélyes Dobozvárosba vitték. Az öreg, akit Széklábnak hívnak, magával viszi Zalán síneken guruló, saját kerttel és sziklával ellátott házába, hogy segítsen megmenteni a szüleit. Útközben tavat szerelnek, befogadják a szőrös, víziszonyos vizimanót, Kolompócot, hagymás babot főznek, végül Zalánnak sikerül beszöknie Dobozvárosba – és csak ott kezdődnek az igazi kalandok.

A projektet támogatni, illetve a könyvet előrendelni IDE KATTINTVA tudod.

Dobozváros kötet
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?