Tánc, színház, köztudat

<p>Ismét sok az újdonság az Ifjú Szivek táncszínház háza táján. Különleges rendezvényre készülnek, beléptek a Magyar Táncművészek Szövetségébe, és ügyesen használják a Facebookot a közönség becserkészésére. A részletekről Hégli Dusánt, a táncszínház igazgatóját kérdeztük.</p>

Úgy tűnik, Szlovákiában egyedül az Ifjú Sziveknek jutott eszébe, hogy megemlékezzen a 80 éve született Martin György néptánckutatóról, gyűjtőről, zenefolkloristáról.

Martin György születésnapján, vasárnap délután fejet hajtunk a világviszonylatban is jelentős kutató előtt. Gyakorlatilag mindenki, aki ma magyar néptánccal, népzenével foglalkozik, az ő munkája alapján indul el. Szerencsére nálunk is élnek még néhányan, akik annak idején együtt gyűjthettek vele. Takács Andrást, Méry Margitot és Sebők Gézát hívtuk meg egy kis emlékidézésre, amelynek keretében részleteket láthat a közönség Martin György gyűjteményéből származó filmekből, régi fotókból, és megtisztel minket jelenlétével Martin György özvegye, Borbély Jolán is, aki szintén néprajzkutató. A főhajtás mellett azért is fontos ez számunkra, mert körülbelül fél éve dolgozunk egy Martin György munkásságát bemutató táncesten, amelynek a Befejezetlen kézirat címet adtuk, és tavasszal mutatjuk be.

Talán kevesen tudják, hogy neki köszönhetően ma a budapesti Zenetudományi Intézetben található a világ egyik leggazdagabb táncarchívuma, több kilométernyi filmtekercsen, amelyek digitalizálása folyamatban van. Martin György az egész Kárpát-medencében gyűjtött, még Etiópiába is eljutott, és a térség táncait egy szélesebb, európai kontextusba tudta helyezni. Rengeteg könyvet publikált, és az ő tudományos hátterére támaszkodva indult el a hetvenes években Magyarországon az a táncházmozgalom, amely világszenzáció volt a szakmában, és amelynek módszerét az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Ez egyébként egészen friss siker, alig néhány hete történt.

Friss siker az is, hogy az Ifjú Szivek Táncszínház a Magyar Táncművészek Szövetségének tagja lett. Milyen előnyökkel jár a tagság?

Ez az egyik legrégibb szakmai érdekvédelmi szövetség Magyarországon. A tánc különböző műfajaival foglalkozó összes hivatásos intézményt tömöríti, jelenleg 35-40 tagja van, a Nemzeti Balettől a Győri Baletten át a Honvéd Táncszínházig. A szövetség úgy döntött, hogy 2012-től a határon túli magyar hivatásos táncintézményeknek is lehetőséget biztosít a tagságra. Ez ad egy bizonyos presztízst az együttesnek, kapcsolatokat építhetünk, jobban bekerülhetünk a magyarországi köztudatba, ami akár több fellépést is jelenthet számunkra. Sőt mostantól mi is jelölhetünk művészeket magyar állami kitüntetésre, és mi is lehetünk jelöltek, amire eddig nem volt lehetőség. Kapcsolatba kerülhetünk más műfajok képviselőivel is, például már tárgyalunk olyan kortárs csapatokkal, akik felléphetnének a mi színházunkban.

Hogyan adtok hírt a készülő produkciókról és a színházban zajló egyéb rendezvényekről?

Új kommunikációs formákat keresünk, és az internet, illetve a közösségi portálok alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül széles rétegekhez eljussunk. A Facebookon 75 ezer olyan embert találtunk, akik szlovákiai lakhelyet adtak meg, és magyar nyelvű a kezdőoldaluk. Nekik rendszeresen küldünk meghívókat a műsorainkra, és azok, akik „lájkolnak” minket, hamarosan online közvetítéseket is láthatnak a színházban szervezett rendezvényekről. Nemcsak néptánc-produkciók, hanem beszélgetések, irodalmi estek, koncertek és prózai darabok is szerepelnek a kínálatban. Így egyrészt maga a játszóhely is hamarabb bekerül a köztudatba, másrészt bárki bárhol olyan műsorokat láthat egy kattintással, amelyeket anyagi okokból nem tudunk végigutaztatni Dél-Szlovákián. De mivel az Ifjú Szivek arról híres, hogy az ország legtöbbet mozgó színháza, az érdeklődők arról is értesülhetnek a Facebookon, mikor lép fel az együttes a környékükön.

Mit kínál az Ifjú Szivek a fiatalabb, iskolás korú érdeklődőknek?

Hamarosan egy egészen speciális „szolgáltatással” szeretnénk megszólítani a szlovákiai magyar oktatási intézményeket. Mivel tudomásunk szerint számos iskolából hozzák a diákokat osztálykirándulásra Pozsonyba, szerveznénk nekik egy történelmi városnézést, szakavatott idegenvezetővel, ezután pedig a csoportok megnézhetnének nálunk egy tánctörténeti műsort. A színháztermünk 80 férőhelyes, tehát kétbusznyi gyerek is elfér. Nem mindegy, hogy a tanárok egy plázába viszik a srácokat, vagy hozzánk. Ráadásul nagyobb élmény nálunk megnézni egy műsort, mint a helyi tornateremben, vagy egy lerobbant kultúrházban látni ugyanazt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?