Öt film, amire kíváncsiak vagyunk ebben az évben

wonka

Biográfia, horrorkomédia és romantikus vígjáték is van a tarsolyunkban, de itt a Dűne folytatása is, illetve a Roald Dahl ikonikus karakteréről készülő filmre is minden bizonnyal érdemes lesz jegyet váltanunk. Nézzük, milyen érdekességeket készít számunkra a nemzetközi film- ipar ebben az évben.

1. Renfield

Emlékszünk még Renfield karakterére Bram Stoker Drakulájából vagy a klasszikus filmváltozatból? Drakula segítőjéről van szó, az ő figurája kerül reflektorfénybe ebben a filmban Nicholas Hoult alakításában. Ami miatt azonban még inkább kíváncsiak vagyunk erre a horrorvígjátékra, az az, hogy a világ leghíresebb vámpírfiguráját, Drakula grófot az Oscar-díjas Nicolas Cage játssza majd. A produkciót, amely áprilisban érkezik a mozikba, Chris McKay rendezi, akire leginkább A Lego-kaland rendezőjeként emlékezhetünk.

2. Oppenheimer

Erre a Christopher Nolan rendezésében készülő biográfiára valószínűleg sokan váltanak majd jegyet. A produkció J. Robert Oppenheimer elméleti fizikus életét mutatja be, akit az atombomba atyjaként is emlegetnek, mivel a Manhattan-terv igazgatója volt. A rendező ízléséről sokat elárul, hogy az atombomba tesztelésének történelmi pillanatait nem számítógépes technikával készítette el, hanem valódi robbanásokat vettek fel. A filmet júliusban mutatják be.

3. Barbie

A játékbabák, Barbie és Ken történetéről szól majd ez a romantikus vígjátékként beharangozott produkció, melyre azért vagyunk kíváncsiak, mivel rendezője Greta Gerwig, aki független filmesként mutatkozott be a filmiparban. Ha hozzátesszük, hogy Margot Robbie és Ryan Gosling játsszák majd Barbie és Ken figuráját, úgy sejtjük, iróniával fűszerezett produkciót láthatunk majd. Hagyjuk magunkat meglepni – a filmet nyárra harangozták be a készítők.

4. Dűne, második rész

Denis Villeneuve 2021-es sikerprodukcióját követően, mely Frank Herbert legendás sci-fijének első felét vitte vászonra, érkezik a történet folytatása. A filmet ezúttal is Magyarországon forgatták – júliustól Budapest számos helyszínén futhattak össze a szerencsések olyan sztárokkal, mint Zendaya és Timothée Chalamet. A forgatás már befejeződött, jelenleg az utómunkák zajlanak, a filmet novemberben mutatják be.

5. Wonka

Még egy produkciónak örülhetnek Timothée Chalamet rajongói: decemberben érkezik majd a Wonka, mely a brit író, Roald Dahl klasszikusának, a Charlie és a csokigyárnak az előzményeit mutatja be. Chalamet a főszerepet, Willy Wonka karakterét játssza majd, és olyan sztárszínészek veszik majd körül, mint Olivia Colman, Sally Hawkins és Rowan Atkinson. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?