Négylábúak és bohócok között

Pogány Judit

Pogány Judit: „Állatstop-fogadalom alatt állok, de így is rezeg a léc. Vadidegen cicák költöznek be hozzám...” 

Nagy szériát futó, szívetlelket megmozgató előadásokban játszik elképesztő teljesítményeket nyújtva. 

A Pedig én jó anya voltam című darabot Pogány Judit tizenegy éve játssza. 

A Macskajáték Orbánnéját tizenkilenc, Ernát, az Elnöknők bigott katolikusát huszonkét éve. 

Színpadi szerepeinek zöme az Örkény Színházhoz köti. Kollégáit és igazgatóját egyformán szereti, otthon kutyák és macskák veszik körül, bohócgyűjteménye csaknem ötszáz darabból áll. 

Kislányból lett néni, nyilatkozta nemrég, amivel csak azért nem értek egyet, mert a nénik egyáltalán nem ilyenek. 

Pedig az vagyok, nézzen csak meg jól! Egy feketében járó, kialvatlan néni. Évek óta nagyon keveset alszom. Két-három órákat, de ez már gyerekkorom óta így van. Tulajdonképpen túlságosan bírtam ezt a nemalvást. Elkezdtem így élni, úgy éreztem, mintha ennyi is elég lenne, de egyáltalán nem elég, mert a szervezet egyszer csak beint, és egyszerre roppan össze. Nagyon hirtelen és váratlanul elkezdett romlani a szemem. Aztán az összes ízületem. A szívemmel már fiatalkoromban volt egy kis szépséghiba, valamelyik pitvar nem jól zár. Fáradékonyabb leszek, figyelmeztettek. Na, ez nagyon bejött! Irtó fáradékony vagyok. Ha el akarok gyalogolni háromszáz méterre, már az alatt is megállok. A nagy bűn a meghízásom. Szerintem minden bajhelyzetből negyedennyi lenne, ha nem engedtem volna magam ennyire meghízni. Huszonöt éve vagyok több a kelleténél. Az első öt-hat kilótól nem ijedtem meg, előtte végül is deszka voltam, egy picit sem nőies. Piszkafa! Azon csodálkoztam, hogy amikor szültem a fiamat, szoptattam. Negyvenkét-negyvennégy kiló voltam, aztán jött a negyvenhét kilós korszak, az sokáig eltartott, majd hirtelen ötven-ötvenhat kiló lettem, de még akkor sem ijedtem meg. Pedig egy olyan alacsony embernél, mint én, már sem szerencsés, mert fent voltam nagyon vékony, de a combomon és a fenekemen már érződött, hogy alakul, bár még az is öltöztethető forma volt. Utána indult be a komoly hízás. Jött tíz, még öt, még tíz kiló, és már majdnem a duplája vagyok annak, mint amennyit életem nagyobbik felében a szervezetem megszokott. A csontok, az ízületek nem álltak át. Kikoptak. Nem bírják a strapát. 

Hogy sokat játszik, és állatról gondoskodik? Mindig ez volt, nem? Már Kaposváron is folyamatosan dolgozott, és már ott is híres állatbarát volt. 

Kertes házban lakom. Ott nincs olyan, hogy kész vagyok. Ez nem fordul elő. Annyi dolgom van, hogy sosem vagyok kész. Kutyák és cicák várják, hogy hazaérjek. Állatstopfogadalom alatt állok, de így is folyamatosan rezeg a léc. Vadidegen cicák költöznek be hozzám. Nem kérdeznek, jönnek. Először félnek tőlem, pedig nem kergetem el őket. Arra idegrendszerileg alkalmatlan vagyok. Erre gyorsan rájönnek, és egy idő után már nem is tartanak tőlem, nem sokkal később pedig már a lábamhoz dörgölőznek. A környék összes megunt, elhajtott cicája megtalál, és nálam telepedik le, mert érzik, hogy figyelek rájuk, megszeretem őket. Az utóbbi két-három év alatt legalább hat cica költözött be hozzám. Amúgy csak négy lenne, és az sem kevés. Ahogy bekanyarodom a ház elé, úgy néz ki a fakerítés, mint egy macskafüggöny. Néha nem tudok kiszállni a kocsiból, mert két lábra állnak, a többi meg az ölemben szeretne lenni. Nem kis lelki stressz ez nekem. Egészen agresszív szeretethullámban élek, amit nem tudok lerázni. 

Mert belefáradt? 

És nem csak lelkileg. Fizikailag is. 

A színpadon mindebből semmit sem látni. 

Civilben látna csoszogni! Vagy ha nincs lehetőség ülni a próbán, ami sokszor kétszer négy órát jelent – naponta! Kikopott ízületekkel ez már nagyon nehéz. 

Még akkor is, ha magát a munkát élvezi. 

Orbánné az egyik szerelmem a Macskajátékban. Az a nyolcperces monológ a második felvonásban számomra a színjátszás csúcsa. Kifele mondom, szinte mozdulatlanul, és csak az intenzitástól lépek egyet előre vagy egyet hátra. Talán a karommal gesztikulálok, egyébként semmi nem történik. A másik előadás, a Pedig én jó anya voltam, ennek totális ellentéte. Mikrorealista módon, szociológiai látlelet a hatvanas évek konyhabútorában. Egy hetven körüli anya meséli el fia négy bűncselekményét. Másfél órás katarzis. Nem bírja nem szeretni a fiát, de megérteni sem tudja. Dokumentumanyag. Lila ötletekkel feldíszíteni egy ilyen előadást rettenetes dolog lett volna. Megőriztük a történet valóságosságát. 

A Macskajátékban Molnár Piroskával és Csomós Marival alkotnak páratlan triót. Mint három királynő, uralják a színpadot. 

Piroskával régóta ismerjük egymást, rengeteg időt töltöttünk már együtt. Ez sokat számít ilyen helyzetben. Tudjuk egymás gondolatait, a másik ízlését. Mint egy hátsó titok, ez is működtet valamit. Csomós Mari: barátság. Annak idején, a Nemzetiben töltöttünk el együtt két évadot. Mi Kaposvárról kerültünk fel, ő Szolnokról. Mi aztán a férjemmel, Koltai Robival visszamentünk Kaposvárra, Mari pedig maradt a Nemzetiben, majd átszerződött a Katona József Színházba. Én mindig csodáltam őt, rajongtam is érte, aztán Piroska lett a kapocs köztünk. Ő tartja vele is, velem is napi szinten a kapcsolatot. Ezért tudunk egymásról mindent Marival annak ellenére, hogy ő meg én nem vagyunk napi kapcsolatban. 

Lehet, hogy az Örkény Színházban ugyanazt a lángot találta meg, amit egykor Kaposváron? 

Szeretem nagyon az Örkény társulatát. Ahhoz, ahogy az ember egy bizonyos élethelyzetre tekint, kell a kor, a bölcsesség. Kaposvárt ösztönből, lázasan éltük meg, nyilván nem átgondoltan, de az ottani csapathoz való ragaszkodás is minimum ilyen fokú volt, ilyen szinten zajlott. Szerelem volt. Sokáig ezért sem tudtam elszerződni onnan. Nem bírtam eljönni, olyan erős volt a kötődésem. Akkor voltam a pályám csúcsán. Anna Petrovna, Marianne, York hercegnő, aki elmeszesedett gégével beszél, amit én találtam ki, és rá is ment a torkom, a lerekedés veszélye állandóan ott volt. 

Megfejtette már, mi lehetett az oka, hogy a főiskolai felvételiről anno eltanácsolták? 

Ha én ültem volna a bizottságban, én sem találom magam érdekesnek. Jelentéktelen külsejű, vinnyogó, pöntyögő, ázott kis veréb voltam. De nem voltam elég csúnya sem, hogy attól lettem volna érdekes. És nőies sem. Annak, aki elment mellettem az utcán, semmi oka nem volt, hogy rám nézzen. Csak jelenetben, szerepben tudtam érdekes lenni. Civilben nem. De volt egy tudásom a belső világommal és az érzelmi szélsőségeimmel kapcsolatban, olyan mélyre tudok ásni magamban, mint kevesen. Tényleg kivételes empátiakészséggel születtem, amire az érzékenyebb rendezők azonnal ráharapnak, és elkezdik használni. Egy idő után már kézről kézre adtak a legjobbak. Lázas állapot a színház. Hetvennyolcig, amikor a minisztérium felszerződtetett bennünket Budapestre, olyan ívet futottam be, amit ma is alig értek. A titka az volt, hogy bíztam magamban. Hogy egy jelentéktelen alkattal neki mertem vágni ennek a pályának. Nem szeretném, ha ez nagyképűen hangzana, de tudtam azt az értéket magamról, amit a mai napig tudok. Van nagyon sok negatív adományom is, ami a pályához jó vagy nem, de amit tudok magamról, az bevált és működik. 

Férfipartnerei közül, tudom, hárman nagyon közel állnak az egyéniségéhez az Örkény Színházban. Az egyik Nagy Zsolt. 

Sokáig voltam a nézője, amíg a Krétakörben játszott. Az Örkényben A hét szamurájban próbáltunk először együtt. Azóta nagyon komoly szimpátia van közöttünk. 

Gálffi László? 

 Legelőször az Equusban láttam a Pesti Színházban. Kaposvárról jöttünk fel megnézni. Állt a levegő. Ő már akkor képben volt, mint kivételes csoda. Aztán láttam más darabokban is. Az ideszerződésemnél Mácsai Pál hívása mellett az ő jelenléte is szempont volt. Ionesco Különórája volt az első közös munkánk, én játszottam a szobalányt, Laci a tanárt. Készült rólunk egy olyan kép a próbán, hogy Laci fekszik az ölemben. És így maradt azóta is. Ennek kiegészítése és egyik csúcsa A vihar, amelyben ő volt Prospero, én Ariel. Az a tisztelet és ragaszkodás, ami belőlem árad felé, már majdnem szerelem. S amikor megelégeltem a súlyomat, és le akartam fogyni, három hétig ő főzött nekem. Kilenc és fél kilót fogytam. Kétnaponta légmentes fóliában hozta az ételt, és a teljes leiratot, hogy mit mivel, hogyan fűszerezett, mit tett bele, hogyan párolta. És a levelek többsége azzal kezdődött, hogy: „Drága Jutkám!” És a végén, amikor meg akartam köszönni, akkor meg azt írta: „Nincs hálálkodás, asszonyverés lesz a vége!” 

Mácsai Pál? 

Ő is egészen kivételes tehetségű ember. Olyan emberséggel és művészi igénnyel, olyan szinten tudja működtetni a színházat, ami biztonságot ad, hogy jó helyen vagyok. A minőség iránti ragaszkodása döbbenetesen erős. Nagyon sok olyan igazgatót ismerek, aki hiú és féltékeny a másikra. Palika viszont rendezőkből is olyanokat hív, akikről úgy érzi, hogy jobbak, mint ő. Nem attól fél, hogy valaki lekörözi, hanem kimondottan jobbakat keres magánál. Ővoltaz,akiészrevette,hol tartok a pályán, és lefoglalt, hogy legyek nála. Színész ennél csodálatosabb ajándékot elképzelni sem tud. 

Filmszerepei közül most a Hyppolit újgazdagon pompázó Schneidernéjét, a Kalandorok elviselhetetlenül zsémbes feleségét és a Csinibaba remízjáratának kombinéra vetkőzött kalauznőjét emelem ki. De volt két emlékezetes jelenete Makk Károly Egymásra nézve című rendezésében is, amelyben a főszereplőnő egyetemi társát játszotta megrendítően. 

Én adtam a morfiumot az öngyilkosságra készülő Szalánczky Évának, akit a lengyel Jadwiga JankowskaCieslak alakít. A történet szerint alkoholista vagyok, ezért elkezdek inni. A kellékesek málnaszörpöt kevertek össze kólával, hogy úgy nézzen ki, mint a rum. De Makknak sehogy sem tetszett az ital színe, ezért igazi rumot hozatott. Minden snittet háromszor vettünk fel, így három óra alatt kb. hat deci rumot ittam. Egyetlen jelenetért eladtam az egészségemet. Másfél órán át nem tudtam felállni, úgy kellett hazavinni. Másnap táviratot kaptam a következő szöveggel: „Drága Jutkánk, köszönjük a varázslatot, Makk és teljes zenekara.” Bizonyítani semmit sem tudok. A jelenet végül nem került be a filmbe. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?