Pogány Judit nem lép színpadra

kk

Amíg nem enyhül a koronavírus-járvány második hulláma Magyarországon, Pogány Judit nem lép színpadra élő, online előadásban – tudatta nézőivel az Örkény Színház. 

A budapesti színházak közül elsőként ők reagáltak a megváltozott viszonyokra, már októberben áttértek internetes közvetítésekre, az új bemutatókat pedig eleve streamelhető verzióban állítják színpadra. Az Örkény stream rendkívül népszerű lett a nézők körében az utóbbi hetekben.
Pogány Judit koránál fogva a leginkább veszélyeztetettek között van, így minden óvintézkedés mellett sem kockáztatják, hogy esetleg megbetegedjen. A művésznő az Örkény Színház jelenleg legsikeresebb, Zűrzavar 2045 című előadásában sem szerepel a következő hetekben, az Anyám tyúkja 1. és 2. előadásokban pedig felvételről hangzanak el az általa szavalt versek.
„Hangsúlyozzuk – hogy elejét vegyük az időnként lábra kapó alaptalan álhíreknek –, hogy Pogány Judit kiváló egészségnek örvend, e döntéseket vele egyetértésben, óvintézkedésként hoztuk meg. Bízunk benne, hogy mihamarabb véget ér a veszélyhelyzet és újra biztonságban színpadra állhat” – olvasható az Örkény Színház közleményében. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?