Különleges etnojazz koncert csütörtök este Füleken

kép

Karin Sarkisjan örmény származású énekesnő, zongoraművész és zeneszerző koncertje igazi zenei utazásnak ígérkezik: az este örmény, zsidó és szlovák dalok is felhangzanak.

A koncerten, mely 18 órakor kezdődik a Füleki Városi Művelődési Központban, Karin Sarkisjant Ľubomír Šamo kíséri hegedűn.

Sarkisjan Jerevánban született, Örményországban nőtt fel. Szlovákiába költözését követően zongorajátéka és egyedi énekhangja briliáns kombinációjával tűnt ki a hazai zenei porondon. A zenész népdalokat és kórusműveket ír át különféle hangszerekre, miközben számos hazai formációval működik együtt – ilyen a Balkanansambel, a Bashavel, a Pressburger Klezmer Band (amelynek a Tsvantsik Yorn című CD-jén mutatkozott be), a Shum Davar, a Pacora trió és a Kaschauer Klezmer Band.

Színpadi zenével is foglalkozik, együttműködött már a Szlovák Nemzeti Színházzal és a turócszentmártoni Kamara Színházzal is, illetve zenélt már a lvovi és szentpétervári nagy klezmerfesztiválokon.

Ľubomír Šamo elsősorban jazzen alapuló zenét játszik és szerez, Sarkisjan oldalán különféle stílusjegyeket is beemel az erőteljes etnojazzbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?