Ismét Szlovákiában koncertezik a keresztyén Amaro Del roma együttes

<p>Négy nap alatt hét helyszínen evangelizál a romák között április 18-tól 21-ig a kárpátaljai Amaro Del keresztény zenekar.</p>

 

A romákkal foglalkozó missziós munkacsoport szervezésében a tavalyi első fellépésük sikerének köszönhetően  az idén már a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház  januárban bejegyzett Református Cigánymissziója hívta meg szolgálattételre a Mi Istenünk jelentésű, roma stílusban, de evangéliumi üzenetet közvetítő munkácsi együttest, hogy a kiválasztott roma célcsoporton kívül egyaránt lelki megerősödést kapjanak mások is. Április 19-én, pénteken Rimaszécsen 16.00 órakor, Alsókálosán 19.00 órakor várják az érdeklődőket.  Április 20-án, szombaton ismét  Udvardra látogatnak el, az ottani helyi roma közösségben az elmúlt évi szolgálatuknak köszönhetően többen is elindultak a hit útján. Itt is utcai evangelizációra kerül sor 15.00 órakor, hogy még közelebbi kapcsolatba kerüljenek a helyi lakossággal. Szentpéteren 18.00 órakor a helyi kultúrházban hallgathatják meg az öttagú férfizenekar személyes bizonyságtételét is. Az Amaro Del egy ráadást is ad Dunaszerdahelyen,  április 21-én, vasárnap 10.30 órakor a Karcsai úti roma telepen, szintén zenés, utcai evangelizációt tartva az ott élőknek. A zenekar tagjai Munkácson /Ukrajna/ élnek, de sokat utaznak Magyarországra. Turnéik során felléptek már Angliában, Norvégiában, Romániában, Németországban, Lengyelországban, Hollandiában, Ukrajnában. Herszonban például, a Fekete-tenger partján egy jótékonysági fesztiválon több mint 18 ezer ember előtt  koncerteztek. Az Amaro Del zenekar célja kettős: egyrészt feladatának érzi a keresztyén kultúra és üzenet terjesztését, másrészt javítani szeretné a magyarság és a cigányság közötti párbeszédet. Szlovákiában olyan helyszíneken is fellépnek, ahol a néhai Uwe Martin Schmidt missziós lelkipásztor és Rigó János munkája nyomán létrejött és máig meglévő roma kisközösségek élnek, de azokon a településeken is, ahol a református egyház munkatársai révén elindult a missziós tevékenység, ugyanakkor közrejátszott a helyiek nyitottsága is. Mivel a szlovákiai reformátusok 400 kilométeres sávban élnek, ezért ennek arányában lett kiválasztva a fellépések  helyszíne. Az Amaro Del roma zenekar hitre jutott tagjai állítják, hogy rajtuk csak az Isten ereje tudott változtatni, nem pedig az állami vagy szociális programok. A céljuk ezért a meglévő roma keresztyén kisközösségek erősítése és a többiek hívogatása, hogy minél több lelket megnyerjenek az Úr számára. A koncertekre a belépés díjtalan. (forrás: Reformata)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?