Inkább nem velük

seveled

Orosz Dénes új romantikus vígjátéka korábbi, azonos műfajú játékfilmjei (Poligamy, Coming Out) sorába illeszkedik, de egészen kiszámítható és banális. A Mészáros Béla és Tenki Réka főszereplésével készült históriát még a nagy nevek és a sikerültebb poénok sem képesek megmenteni.

A hollywoodi vígjáték fáradhatatlanul dobja le a hátáról az egyébként is súlyát vesztett terhét, azt a minimális értéket, amelyet az évezred elején még képviselt. A magyar kísérletek ugyancsak kiszámíthatók, tobzódnak a klisékben, harmatgyenge a történetük, s a verbalitás tekintetében a tengerentúli társaikhoz hasonlóan elmozdultak a nyelvi primitívség irányába. Orosz Dénes új romantikus komédiája, a Seveled egyáltalán nem lóg ki a felvázolt sorból, mégis van benne valami szerethető.


Újonnan nemcsak a hazai vígjátékok kezdtek el mindennél jobban idomulni az amerikai társaikhoz, úgy tűnik, a műfajban a filmkezdés tekintetében is sokszor egymáshoz kísértetiesen hasonló megoldások születnek. Akárcsak a Drakulics elvtárs, úgy a Seveled nyitójelenetében is egy szeretkező pár látványa fogadja a nézőt, majd az aktust végző páros férfi tagja bemutatkozik, s elmeséli az életét. A film kezdetén Gergő (Mészáros Béla) elmondja, eddig minden kedvesét és szexpartnerét elutasította, a különbség csupán az, hogy volt, akit a másiknál hosszabb ideig viselt el. Azzal ugyanis képtelen együtt lenni, aki musicalrajongó, aki beleeszik a tányérján lévő ételbe, netán azzal, akit Klotildnak hívnak... hosszú a sor. Az édesanyjával, Emmával (Básti Juli) viszont különösen jól megtalálja a közös hangot: a fiú filmrajongó és filmkritikus, a mama szeme fénye, az asszony pedig kultúrember, az 1970-es évek francia művészfilmjeinek fordítója, mintaanya, több mint a legharciasabb jiddise máme. 


A vígjáték iránt elkötelezett Orosz a korábbi munkái, a Poligamy és a Coming Out nyomán ezúttal is helyzetkomikumra épülő történetet működtet: Emma krónikus szívelégtelenségben szenved, egy hajszálon múlik az élete. Némileg mesés módon egy kegyes hazugság menti meg, történetesen az, hogy a fia azt füllenti, a régóta várt unoka már úton van, mi több, édesanyja kórházi ágyához hurcolja a szomszédban élő sztriptíztáncos-pincérnőt (Tenki Réka). És mit ad isten, az asszony életre kap, a hazugságot pedig kontrolltól kontrollig kell folytatni. 


Várady Zsuzsi a rendezővel közösen írt forgatókönyve nagyon gyenge, sokszor úgy érezzük, mintha egy „tápos” latin-amerikai szappanopera jeleneteibe csöppentünk volna. Az egyik epizódban Gergőnek megint hantáznia kell, de nagy kínjában nem jut eszébe semmi, a szigorú szülői tekintet elől a kórházi ágy mellé néz, megakad a szeme az édesanyja által alaposan megdézsmált nápolyin, majd rávágja: a „kamubarátnő” azért nincsen itt, mert Nápolyba kellett utaznia. Egy mellékszálon a beteg unokaöccse, Adonisz (önmagában a név is érdekes, persze, érthető a pocakos Mészáros Máté esetén) kezdetben látszólag sikertelenül próbál udvarolni a doktornőnek (Rezes Judit), aki az egyik találkára elmegy, de csak azért, hogy imádójának megmondhassa, csupán azért van ott, hogy elmondhassa, hogy nem jön el. A szerelem elveszi az ember eszét, na de ez, ahogy mondani szokás, még viccnek is rossz.


Fillenz Ádám kamerája és Valcz Gábor látványa nem sokat közöl, a szereplők ellenben túlbeszélnek mindent.


Az igazi cselekményt, ahogyan azt sejteni lehet, a két teljesen eltérő társadalmi osztályból érkező, egymás inverzeként leírható szereplő fokozatos egymásra találása, meg jó adag helyzetkomikum adja. Saci, a valóban terhes „kamubarátnő” faék-egyszerűségű, harsány, közönséges békési lány, akinek esélye sem volt a kitörésre, Gergő viszont intelligens, sokak szerint jó humorú, igényes hapsi. Ennek a két fiatalnak a látszólagosnál több dolga van egymással: az „elitpasinak” lejjebb kell adnia az igényeit, a lánynak pedig jóval több tanulnivalója akad, történetesen az egész ruhatárát, stílusát, habitusát kell lecserélnie. 


A kevés értékelhető dramaturgiai elem közül szóra érdemes, hogy a cselekmény milyen sokszor játszik el a nézői elvárások felülírásával, valamint a félreértésből fakadó helyzetkomikummal. Amikor Emma élete veszélyben forog, egy temetésen találjuk magunkat, de a tömegből csak kitűnik a nagybeteg asszony. E motívum még kétszer megismétlődik, azzal, hogy kiderül, Emma életben van. Sőt, olyannyira, hogy a film mozgatórugója, a legkiválóbb jelenetek egytől-egyig a karakteréhez kötődnek. Básti Juli, az életre keltője ragyogóan játssza. Az egyszerre sebezhető és kőkemény nő kézben tart mindent, az „erről nem nyitok vitát” mondatfordulat vagy a „punktum” mondatszó számtalanszor hagyja el a száját. 


Habár Mészáros Béla és Tenki Réka tisztességgel hozza ezt a fura, vérszegény párost, az igazán tökéletes választás a Muppet Show két öregjeként megjelenített szomszédokat játszó Bodrogi Gyula és Cserhalmi György, akiknek alig van szövegük, mégis zseniálisan viccesek. Viszont hiába vannak ennek a romantikus komédiának szerethető vonásai és prosperáló poénjai (utóbbiakhoz sorolandó a markológép; a sajtó kilátástalan helyzete), az ötlettelenséget, a gagyit, a nyelvi és képi igénytelenséget még a legendás alkotók sem tudják feledtetni.

Seveled. Magyar romantikus vígjáték, 2019. Rendező: Orosz Dénes. Szereplők: Mészáros Béla, Tenki Réka, Básti Juli, Mészáros Máté, Cserhalmi György, Bodrogi Gyula, Molnár Áron, Ónodi Eszter, Telekes Péter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?