Fabó Tibor lesz Süsü

Komárom |

<p>Százötven saját előadás pergett a most véget ért szezonban a Komáromi Jókai Színházban, közel ötvenkétezer néző előtt, köztük 9480 ifjú és felnőtt bérletesnek, sorolta Tóth Tibor igazgató.</p>

A színészek annyit dolgoztak, hogy Színész-robot Díjat alapított a Jókai Alapítvány.
Fárasztó évad volt, ismerte el a színidirektor; tetemes és színvonalas munkát végeztek a komáromi színészek. Nagy teljesítmény ez egy maroknyi, de ütőképes társulattól, amely igyekezett és igyekszik tartani a nívót. Tóth Tiborral beszélgettünk.

Sajnálja a Háry Jánost? Lekerült a repertoárról; a jelmezeit a napokban vitte kölcsön egy magyarországi társulat.

Sajnálom, mert szerettem játszani. A bécsi ügynökség azonban, amely Kodály Zoltán műveinek jogait gondozza, csak a szezon végéig adott engedélyt a daljáték játszására, a tájelőadásokat nem is engedélyezték. Csak élő zenével mehettek volna. Harminchétszer játszottuk. A kalocsai színháznak egy évre adtuk kölcsön a díszletet és a jelmezeket.

Másik nagy szerepe az évadban Bakk Lukács volt, Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékában. A Magyar Színházak XXI. Kisvárdai Fesztiválján a közönségzsűri díját kapta az alakításért.

A kisvárdai fesztiválon szakmai és közönségzsűri ítél oda díjakat. Ez utóbbi tagjai színházhoz értő civilek. Legalább annyira fontosak a meglátásaik, mint a szakmai zsűri véleménye. Nem vagyok felhőtlenül boldog. Úgy gondolom, kisvárdai szereplésünk, akár az Énekes madár, akár a Szomorú vasárnap többet érdemelt volna, mint hogy egy színészalakítás-díjat kapjon. Hozzáteszem, jólesik minden elismerés, amit a színház, a társulat, én vagy a társulat más tagja kap.

A nemrég bemutatott Primadonnák című bohózat művészi igényességgel létrehozott szórakoztató előadás volt. Mutatja a jövő évaddal kapcsolatos szándékaikat is?

A Primadonnák sem volt osztatlan siker, annak ellenére, hogy állótapsok és ovációk kísérték az első öt előadást. Néhányan megkérdőjelezték, hogy kellő szakmai odafigyeléssel és szándékkal volt-e kivitelezve. Meggyőződésünk, hogy igen. Méhes László rendező mondta, hogy aki körtét kér, az körtébe harapjon, s ne almát várjon. Persze, a körte legyen szép, érett és zamatos.

Az új évad tervében egy komédia, két zenés és egy kortárs darab szerepel Csehov Három nővér című színműve mellett.

A komédia Shakespeare remeke lesz. A Lóvátett lovagokat nem tenném a körték közé, hanem egy másik kosárba. Ismerve Valló Péter munkásságát, művész-előadás lesz. De nem árt, ha egy művészelőadás vidám. Az Anconai szerelmesek remek zenés játék, A régi nyár pedig szinte Molnár Ferenc darabjaihoz hasonló mélységeket rejtő, szenvedélyes lírai történet.

Martin Huba, Valló Péter, Lévay Adina, MéhesLászló. Minden szempontból sokat ígérő lista.

Hadd tegyem hozzá Anger Zsoltot is, aki a Vasmacska Stúdiószínpadon rendezi majd Háy János A Pityu bácsi fia című darabját. Nagy csapat, nem kis munka volt összehozni. Akkor sikeres egy előadás, amikor olyan személyiségeket választunk rendezőnek, akiknek még van mit hozzáfűzniük ezekhez a témákhoz, történetekhez.

Nehéz volt Komáromba csábítani Földes László Hobót meg a Vadászat című kultikus produkciót?

Vidnyánszky Attilával több mint egy évtizedes a kapcsolatunk. A Debreceni Csokonai Színház igazgató főrendezőjeként neki is szívügye a Hobo Blues Band bibliája, a Vadászat. A beregszászi társulattal korábban színpadra állította; hívott is egy szerepre, sajnos, nem tudtam egyeztetni. Tavaly megrendezte a Vadászatot Debrecenben. Az Énekes madár próbafolyamata alatt vetődött fel az ötlet, hogy az előadás vendégszerepeljen Komáromban. A kisvárdai fesztivál alatt megegyeztünk. Októberben jön a produkció és Földes László Hobo, akit személyesen ismerek. Tárgyalunk egy stúdióba szánt szólóprodukciójáról is.

Az új évad a Süsü, a sárkány című mesejátékkal indul majd, Pille Tamás rendezésében.

Kedves, szívszorító, édes a történet, jó a zene, a szeretetről, a hovatartozás kereséséről, az őszinteségről és az igazságról szól. Én is ezen nőttem fel. Gondoltuk, most ismerkedjen meg vele egy új generáció is. Fabó Tibor lesz Süsü.

Tavalyi árakon válthatók az új bérletek augusztus 25-étől. Mit üzen a mostani és a jövendő bérleteseknek?

Gondolatébresztő és figyelemfelkeltő előadásokat szeretnénk a szórakoztatás mellett megvalósítani. Megmutatni a saját stílusjegyünket. Arra kérem a nézőket, továbbra is jöjjenek a színházba! És szóljanak a szomszédnak is! (Szél János)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?