Érsekújvárból indult a mintaapa

Száraz Dénes

Tamás atyából mintaapa lett. Egy mondatban így foglalhatnánk össze a lényeget Száraz Dénes sorozatbeli megjelenéseit illetően. Előbbiként évekig élvezte a nézők szeretetét, mintaapaként most készül az újabb széria forgatására.

De addig is: napi teendőit látja el otthon, nyolcéves fiával, vagy a budai hegyekben túrázik. Amatőr triatlonosként rendszeresen versenyzett. Az úszás és a futás – nem mellékesen a járvány miatt – jó ideje háttérbe szorul az életében. Mostanában a hegyikerékpárra fókuszál. Edzői segítséggel. A triatlon másik két ágáról sem mondott le, de mindkettő már csak kiegészítőként van jelen az életében.

Negyvenkét évesen kirobbanó formában van. Élvezi?

Annyira, hogy alig bírom visszafogni magam. Most edzek a legtöbbet, amióta nincs meló. Köszi, Covid, mondhatnám, mert tényleg… életemben nem voltam ilyen formában. Most éppen itt üldögélek a kanapén, mert az edzőm nem engedi, hogy menjek. Szigorú velem. Kellenek a pihenőnapok is, mondja. Hétről hétre ő állítja össze az edzéstervemet, s mivel tegnapelőtt volt egy erősebb tekerés, most pihennem kell. Ilyenkor általában olvasok. Nyáron a családdal jártuk a túraösvényeket a Magas-Tátrában. Azóta is készülök vissza, de még nem mehetek. Majd ha szabad lesz az átjárás a magyar–szlovák határon. Ez visszatartó erő. De kell is valamilyen szigorítás, hiszen nagy bajban a világ. Karácsonykor is negatív teszttel a kezemben mentem haza a szüleimhez, Érsekújvárba.

A Mintaapák forgatása is a koronavírus miatt állt le?

Nem. Ez így volt megtervezve. Befejeződött a második évad, és áprilisban kezdjük el forgatni a harmadikat.

A sorozat első évadjában még nem kapott szerepet. A másodikba akkor lépett be, amikor három kollégája kiszállt a történetből. Így lett Kamarás Iván, Makranczi Zalán és Mészáros Béla mellett a negyedik mintaapa.

Márciusban, amikor már itt járt a vírus, volt egy majdnem kétségbeesett pillanatom. Megijedtem, hogy mi lesz, hiszen ott álltam munka nélkül. S akkor megszólalt a telefon. Este fél tízkor hívott Szikora János, hogy szerződjek le a székesfehérvári társulathoz. Örömmel, mondtam, mivel nagy kedvencem a fehérvári színház, játszottam ott négy évig. Pár nappal később viszont azt kellett mondanom, hogy köszönöm, mégsem, mert hívtak a Mintaapákba. A nagy covidos pangásban hirtelen választanom kellett. Álomszerű volt. Már a nulla felé közelített a megtakarítás. De a színházat és a sorozatbeli elfoglaltságomat nem lehetett volna közös nevezőre hozni. Havi húsz napot forgattunk, napi tíz órákat, utána már öngyilkosság lett volna kocsiba ülni, és Budapestről elindulni Székesfehérvárra.

Egy rokonszenves állatorvos a sorozatban, aki autóbalesetben vesztette el a feleségét, s azóta egyedül neveli nyolcéves kislányát. Mondják is rá, hogy olyan, mint a fehér holló. Természetesen szerelem is van az életében, egy óvónő személyében. Hol összejönnek, hol szétmennek. Mennyire segíti a figura kézben tartásában, hogy magánemberként is gyakorló apa?

Tudom hasznosítani, hogy hasonló korú fiam van. Otthon Száraz Danit nevelem,asorozatbanpedigVivit,aki kirívóan tehetséges kislány. Többoldalas nehéz jeleneteket hiba nélkül tanul meg úgy, hogy még nem is olvas folyékonyan. Esténként az anyukájával veszi át a másnapi szöveget. Minden tiszteletem az övé. Nagyon szerencsés vagyok vele. Ügyes és aranyos.

Színészi haszna is van a szerepből? Szakmailag tapasztaltabbá teszi?

Mindenképpen. A Jóban Rosszban más volt. Rengetegen játszottunk benne, és a legnehezebb hónapokban is legfeljebb tizenkét napot forgattunk. A Mintaapákban meg kellett tanulni, hogy harmincperces idősávban vesszük fel a jeleneteket, és valamilyen úton-módon elfogadható dolgot kell létrehozni. Mindeközben tudatosítanunk kell, hogy a néző nem akar különbséget tenni egy napi sorozat és egy film között. Teljesíteni kell ahhoz, hogy ne kapcsoljon át például a Netflixre, ahol egy igazán profi amerikai sorozatot kap. Meg sem fordulhat a fejemben, hogy ezt elengedjem. Mindenki igyekszik, hogy a maximumot hozza ki magából. A rendező, az operatőr, a világosító, mindenki. Természetesen mi, színészek is, a gyerekszereplőkkel. Nem idegeskedhetünk, azt azonnal leolvasná az arcunkról a néző. De ha elfelejtjük a nehézségeket, akkor ez az egész egy óriási buli. Mi négyen, a történetbeli mintaapák, tök jóban vagyunk. Kamarás Ivánt most ismertem meg. Fasza pali. Zalánt és Bélát régóta ismerem. Működik a dolog köztünk. Akárcsak Szávai Vikivel, aki az óvónőt játssza.

Mészáros Béla csoporttársa volt a színművészetin, ahol, mint nyilatkozta, majdnem megették reggelire, olyan bátortalan volt.

Külön-külön mindenkivel tudtam dolgozni a főiskolán, csak az egész csapatba nem tudtam belepasszolni.

Tizennyolc éve kapta meg a színészi diplomáját. Érez még valamit a régi szorongásokból?

Semmit. Csak a főiskolán voltam bátortalan. Azután, hogy végeztem, már nem. Sőt már negyedikben sem, amikor a Shopping and fuckingot csináltuk Alföldi Róbert rendezésében a Thália Színházban. Ott már annyi bizalmat kaptam, hogy teljesen jól működtem. A főiskolai közeg bénított le. Sehol máshol nem tapasztaltam ilyet.

„Otthon, Érsekújvárban pontosan tudtam, ki vagyok.” Ezeknek a szavainak is súlya volt.

Ha lett volna egy szakember a főiskolán, aki beszélget velem, és elmondja, hogy higgyek magamban, és miképpen képviseljem magamat, akkor bizonyára másképpen alakult volna az a négy év. De nem volt senki, aki felnyitotta volna a szememet, és azt mondja: állj már a saját lábadra!

Ebben gyökerezett a bátortalansága? Nem inkább abban, hogy szlovákiai magyarként érkezett meg egy csomó pesti gyerek közé?

Nem. Előtte már nemzeti akadémiás voltam, és ez ott fel sem merült.

Több idő kellett volna ahhoz, hogy feloldódjon?

Alkati kérdés volt ez nálam. Negyvenkét évesen ebből már semmit nem érzékelek. Ennek már nincs is köze a huszonegy éves lényemhez. Egyszerűen annyi történt, hogy a nagyvárosi gyerekek sokkal jobban tudták magukat képviselni, mint én, az akkori vidéki fejemmel. Ascher Tamás mondta harmadéves koromban, hogy nincs veled semmi baj, csak a társaid már harmadévesek, te meg mintha másodéves lennél. El voltam csúszva egy kicsit.

Egyenességet, tisztaságot, egyszerűséget hozott otthonról, fogalmazta meg egyszer.

Nekem ez nagyon fontos. Saját magammal szemben. Ezt adom át a gyerekemnek. Nem igyekszem én ezt képviselni. Ilyen vagyok. Bárhova megyek, bármilyen közegben is vagyok, nem esik a nehezemre ilyennek lenni. Szerencsére sok ilyen ember van a környezetemben. De ebben az eldurvult világban, amelyben annyi agresszió, elfojtott düh és sértettség van az emberekben, ezeknek az értékeknek előtérbe kell kerülniük.

Várja a lehetőséget, hogy a Mintaapák harmadik évadja után ismét színpadra léphessen? Hiányzik egyáltalán az életéből a színház?

Nagyon. Azért lettem színész. A Mintaapák előtt Bánfalvi Ági utazó társulatában játszottam jó sokat, aztán a Hatszín Teátrumban kaptam kedvemre való szerepet Andrew Bovell Majd ha eláll az eső című családdrámájában, amely egyszerre szólt a szeretetről, összetartozásról, elfojtott fájdalmakról és elhallgatott bűnökről.

De ennek is már három éve.

Azért is örültem Székesfehérvárnak, amiből aztán nem lett semmi. Várakozó állásponton vagyok. Örülni fogok, ha jön valami. A forgatás más. Nagyon jó kamera előtt játszani, de az nem színház. Vár rám egyébként egy tévéfilm is, Pacskovszky József rendezésében, aki Herczeg Ferenc Kék rókáját dolgozza fel. Nehéz a szerep. Egy házaspár hűséges házibarátja, aki halálosan szerelmes a csinos feleségbe. Tavasszal kezdjük a munkát. Remélem, egyeztetni tudnak a sorozattal.

Ebben az áldatlan helyzetben bizonyára a forgatás jelent nagyobb szabadságot.

Annak látom az elejét és a végét. Ha most színházban próbálnék, a bemutató időpontját sem tudnám. Shakespeare-t vagy Dosztojevszkijt szívesen játszanék egy kisebb színházban.

Másképpen éli meg a Mintaapák sikerét Érsekújvárban, mint Budapesten?

Most épp hogy nem, hiszen bárhol járok is, a sapka és a maszk eltakarja az arcomat. Érsekújvárban inkább a szüleim kapják a visszajelzéseket. Az én ismertségemet ők élvezik ki, és büszkék is rám, örülnek a sikereimnek. Ha náluk vagyok, ritkán mozdulok ki otthonról. Akkor is inkább futni megyek, az erdőbe. A városba nem járok. Budapesten is maszk van rajtam. Nemrég átkiabáltak a lámpánál egy másik kocsiból, hogy húzd már le az ablakot, hadd csináljak egy fotót, a gyerekek is nézik a sorozatot. Pesten egyébként nem olyan közvetlenek az emberek, mint Érsekújvárban. Észrevesznek, de semmi kontakt. Otthon minden más. Ezért is szeretek hazajárni.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Érdekes

Még valami…

Vronszkijt alakította az Anna Kareninában, játszott Coelho 11 percében, Jerzy Andrzejewski Sötétség borítja a földet című regényének színpadi változatában. Első filmfőszerepét a Hurokban kapta. Nagyot alakított. Egy ilyen film után Hollywoodban biztosan magasra lőtték volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?