Elhunyt Jancsó Miklós filmrendező

Budapest |

<p>Elhunyt Jancsó Miklós világhírű magyar filmrendező pénteken. A kétszeres Kossuth-díjas alkotót életének 93. évében, hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál.&nbsp;</p>

Az elhunyt filmrendezőről megemlékeztek kollégái, pályatársai a Magyar Filmkritikusok Díjának péntek délutáni átadásán is. "A barátunk volt, a mesterünk volt, a társunk volt, és itt lesz velünk" - fogalmazott Báron György a MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztályának elnöke Jancsó Miklósról a díjátadón.    A Magyar Filmművészek Szövetsége, amelynek a filmrendező tiszteletbeli elnöke volt, Jancsó Miklóst saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.    Mészáros Márta filmrendező, Jancsó Miklós korábbi felesége visszaemlékezésében azt mondta: egy zseni ment el, aki mindent tudott a filmről, a történelemről, az országról.     "Az ő filmjeit nemcsak végig kell nézni, hanem végig kell gondolkodni is" - mutatott rá, hozzátéve, hogy Jancsó Miklós zseniként nyúlt a képhez, a kamerához is. Véleménye szerint Jancsó Miklós nemcsak azért volt sikeres, mert jó filmeket csinált, hanem a műveiben tetten érhető tudás miatt is: olyan információt adott Magyarországról, amely az egész világ számára érdekes volt.    Mészáros Márta a Szegénylegényeket és a Csillagosok, katonák című filmeket emelte ki az életműből, szerinte ezek hibátlan remekművek, örök alkotások, valamint megemlítette az utolsó játékfilmet, az Oda az igazságot is, amelyet friss és nagyon elgondolkodtató alkotásnak nevezett.    Beszélt arról is, hogy egykori férje "nagyon mély és okos ember volt, mindenkit lenyűgözött a szabadsága. Mellette mindenki, a gyerekei, unokái is szabad emberként nőttek fel".     Cserhalmi György színművész is a szabadságot emelte ki Jancsó Miklósra emlékezve. Mint mondta, a rendező nemcsak a filmekben adott szabadságot a színészeknek, hanem megtanította nekik, mi az a szabadság. "Anélkül tette ezt, hogy órákat, szemináriumokat vagy tanfolyamokat adott volna a szabadságból. Nehéz ezt megfogalmazni, mert mindez nyilván évek alatt alakul ki, átfolyik az emberbe és ott marad, mint az egyik legfontosabb tulajdonság. Gyönyörű éveket dolgoztunk együtt, olyan ez, mint egy piramis: örökké volt és örökké lesz" - fejtette ki a színművész, aki csaknem négy évtized alatt tizenegynéhány filmben alkotott együtt Jancsó Miklóssal.    "Talán ő volt filmes pályafutásom legfontosabb rendezője, de mindenképpen a legfontosabb emberek egyike az életemben, hol apám, hol barátom, hol bátyám, hol öcsém. Nem voltunk folyamatos kapcsolatban, néha felhívtuk egymást, hogy valamit megbeszéljünk, de jellemzően a munkában voltunk mi nagyon együtt" - fogalmazott Cserhalmi György.    Tarr Béla filmrendező azt mondta, hogy minden idők legnagyobb magyar filmrendezőjét veszítettük el.    Mundruczó Kornél szerint Jancsó Miklós tette naggyá a magyar filmet. Mint mondta, az elhunyt rendező hatása tükröződik a hosszú beállításokban, az elnyomottakról, a társadalom kiszolgáltatottjairól való gondolkodásban és a problémák rajtuk keresztül való ábrázolásában. Metaforikus látásmódját - amely a korszakot is jellemezte - az utána felnövő generációk magyar filmesei is figyelembe vették. Hozzátette: Tarr Béla generációja és a mostani fiatal filmesek szemléletükben köthetők életművéhez.    Gelencsér Gábor, az ELTE BTK MMI Filmtudományi Tanszékének docense szerint Jancsó Miklós jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, pályafutásának mindegyik évtizedéhez hozzá lehet rendelni valamilyen fontos körülményt."Fantasztikus ember volt, hihetetlen sármos és kedves, úgy gondolom, őt mindenki szerette. Egyértelmű tekintélye volt a filmes szakmában. Nem lehetetett neki előre köszönni, elképesztő figura volt" - fűzte hozzá.     Gelencsér Gábor szerint egyfajta közösségi gondolkodás is jellemezte Jancsó Miklóst: "sokszor azért csinált filmet, hogy sok ember ott lehessen, adott esetben olyanok, akik a Kádár-korszakban nem nagyon kaptak munkát. Meg lehettet hívni őket, ezen a módon is sokakat segített. Jó értelemben véve ezek a forgatások jó hangulatú happeningek voltak, és nem mellesleg fontos művek születtek" - fogalmazott.    Jancsó Miklós halála miatt megrendülését fejezte ki Göncz Árpád köztársasági elnök; Mesterházy Attila, az MSZP pártelnök-frakcióvezetője; Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és megemlékezett róla Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke is.    A közmédia péntek este két filmmel emlékezik Jancsó Miklósra: az m1-en az Oldás és kötés, a Duna csatornán az Így jöttem című alkotást tekinthetik meg a néző
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"135541","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] A hatvanas években forgatott filmjeiben elsősorban a magyar történelem különböző időszakaira koncentrált, a Csend és kiáltás, a Csillagosok, katonák a proletárdiktatúra utáni időszakot, a Fényes szelek a népi kollégiumok korszakát, az Égi bárány és a Sirokkó a két világháború közötti magyar fasizálódás folyamatát rajzolta meg. 1972-ben a Még kér a nép filmjéért megkapta a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb rendezés díját. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"135542","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]     Egy olasz újságírónővel szövődött szerelem miatt a hetvenes évek végéig Olaszországban élt és alkotott. Itt készítette el a La pacifistát, valamint a hatalom és a szexuális perverziók összefonódásáról szóló (az akkori hazai kultúrpolitika megítélése szerint a pornográfia határát súroló) Magánbűnök, közerkölcsök című alkotását.     Hazatérése után új alkotói korszak kezdődött művészetében, a nehezen megfejthető képi nyelvrendszert alkalmazó Szörnyek évadja, a Jézus Krisztus horoszkópja, a Kék Duna keringő a magyar jelent boncolgatták, új filmnyelvi eszközökkel. A kilencvenes évek közepétől művészete ismét megújult, a "Kapa-Pepe" filmekben (Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten, Anyád! A szúnyogok, Utolsó vacsora az Arabs szürkénél, Kelj fel komám, ne aludjál!, A mohácsi vész) a bohóctréfa, a blődli eszközeivel dolgozott, teret engedve a rögtönzésnek, és a beállítások is megrövidültek. Utolsó filmjét, a keserűen ironikus Oda az igazságot a 2010-es filmszemlén mutatták be, a következő évben közreműködött a Magyarország 2011 című, 11 rendező által jegyzett szkeccsfilmben is.
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"135543","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]    Színházi rendezései is emlékezetesek, így a Várszínházban játszott Hasfelmetsző Jack, az alkalmi színpadokon bemutatott Mata Hari, Drakula, a Csárdáskirálynő és a Szép magyar tragédia vidéki előadásai. A rendezések mellett aktív közéleti és társadalmi szerepet is vállalt, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke, 2011 óta tiszteletbeli elnöke, több ízben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt. 1990-1991-ben a Harvard Egyetem Kommunikációs Intézetének tanára, 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 1994-től 2008-ig elnöke, az Európai Filmakadémia tagja volt.     Jancsó Miklós művészetét több rangos díjjal is jutalmazták, a többi között kétszer kapott Kossuth-díjat (1973, 2006), 1980-ban kiváló művész lett, több rangos fesztivál (Cannes, Velence, Split) életműdíjasa, Budapest díszpolgára, a Magyar Mozgókép Mestere. 2010-ben Prima-díjas lett, 2012-ben jubileumi Prima Primissima Díjjal tüntették ki, tavaly novemberben a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság Szent-Györgyi érmét vehette át. (Az életrajzi adatok: az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?