Bono őszinteségi rohama

ee

Bonónak sosem tetszett, és ma sem tetszik a U2 neve. A legtöbb daluk zavarba hozza, vagy szégyent érez, amikor hallgatja őket. A világhírű ír zenekar frontembere ezt egy interjúban árulta el, ahol más furcsaságokat is mondott.

Például azt, hogy ha meghallja a rádióban a U2 valamelyik számát, gyorsan más állomásra teker, mert nem tudja elviselni saját énekhangját. A 61 éves sztár azt is közölte, hogy csak „mostanában” tanult meg „rendesen” énekelni, és korábban egyáltalán nem foglalkozott olyan elméleti dolgokkal, mint például a hangnem, vagy az oktávok.

A The Times podcastja számára készült beszélgetés során Bono felidézte, mit üzent neki egyszer Robert Palmer a U2 basszusgitárosán Adam Claytonon keresztül: „Kérlek, mondd már meg az énekeseteknek, hogy intonáljon egy kicsit lejjebb. Ő is jobban járna ezzel, és mi is, akiknek hallgatnunk kell őt!”

A zenekar kislemezei közül Bono (polgári nevén Paul Hewson) egyedül a 2004-es Vertigóra büszke, a többit hallgatva inkább szégyenérzete van. Az albumok közül pedig a Boy című első, 1980-ban megjelent U2-lemezzel elégedett leginkább, mert „az tele volt érdekes, izgalmas anyaggal, a zenét és a szövegeket illetően is. De nem dolgoztam ki részletesen ezeket a témákat, úgyhogy ha mostanában meghallok egy-egy dalt róla, azt mondom: Úristen!”

A The Times podcastjának hallgatói azt is megtudhatták, hogy a U2 nevet első menedzserük, Paul McGuinnes javasolta a zenekarnak, mert úgy gondolta, jól mutat majd a pólókon, könnyen megjegyezhető és szellemes. Bono és a többiek viszont inkább futurisztikusnak érezték, és hadihajók, űrhajók jutottak az eszükbe róla. A frontember eleinte csak ideiglenes megoldásnak tekintette ezt a zenekarnevet, ám a csapat rövid időn belül sikeres lett, és már nem változtathatták meg.

A U2 jelenleg egy új albumon dolgozik, ezt gitárosuk, The Edge jelentette be novemberben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?