Biztonságossá tehetőek a beltéri koncertek

ee

Kiértékelték a Restart – 19 kísérlet során begyűjtött információkat, az eredmények szerint van arra mód, hogy biztonságosan megrendezhessenek beltéri koncerteket – állítják a német kutatók.

A várt négyezer helyett végül csak 1500 ember jelentkezett arra az augusztusi „koncertszimulációra”, amely egy igazi popkoncert volt, ám szórakoztatás helyett tudományos célból szervezték a lipcsei Quarterback Immobilien Arenában, Arra voltak kíváncsiak, hogy egy beltéri eseményen hogyan terjedhet a vírus, és milyen megoldásokkal lehet csökkenteni a kockázatot. A koncerten Tim Bendzko énekes-dalszerző lépett fel, és több forgatókönyv alapján engedték be az önkénteseket, illetve a koncert közben is különböző lehetséges megoldásokat modelleztek.

A nézők ültek, mindenkinek kötelező volt a maszkviselet, és nem hagyhatták el a helyüket koncert közben. A kezükre ultraibolya fényben világító kézfertőtlenítőt kentek, ami átkenődött bármire, amit megfogtak, így a kutatók koncert után egyszerűen megvizsgálhatták, hogy az aréna mely pontjai azok, amiket kiemelt figyelemmel kell fertőtleníteni. A résztvevők kontaktuskövető eszközt kaptak, ami a többi embertől mért távolságukat regisztrálta, illetve azt is figyelte, hogy hány emberrel kerülnek szoros kontaktba, vagyis egy ember hány másik közelében tölt el sok időt. Figyelték a légáramlást is. 

A nyilvánosságra hozott eredményekből az derül ki, hogy a néhány percig tartó kontaktusok száma viszonylag kevés, és jól szervezett higiéniai megoldásokkal még jobban csökkenthető, ugyanakkor a belépéskor, kilépéskor és a szünetekben nagyobb számban találkoznak egymással az emberek, és hosszabb ideig is maradnak egymás közelében. Az is bebizonyosodott, hogy a rossz szellőzés miatt nőhet a fertőzés kockázata.

Dr. Stefan Moritz vezető kutató szerint a kísérlet nagyon jól sikerült, az eredmények igazolták azt a hipotézist, miszerint egy koncerten nem kerül mindenki kontaktba a másikkal, és meghatározott forgatókönyvek mentén csökkenteni lehet a kockázatot. Sikerrel bizonyították azt is, hogy a megfelelő szellőzés kulcsfontosságú szerepet játszik a kitettség csökkentésében. Az eredmények alapján azt javasolták, hogy a beltéri helyszíneken megfelelő és folyamatos legyen a szellőztetést, a rendszeres teljes levegőcsere, és egy olyan értékelési rendszer felállítását sürgetik, ami egyértelmű szempontok alapján mondaná meg, hogy milyen szellőztetés megfelelő. Mind a koncerthelyszíneknek, mind a közönségnek az lenne az érdeke, hogy szabályozottan működjön mindez, azaz egyértelműen megmondaná egy hatóság, hogy a meglévő szellőzőrendszer megfelelő-e, illetve milyen átalakításokra lenne szükség. A járvány idején a higiéniai szabályok betartása mellett az is fontos, hogy a helyszínt a lehető legtöbb bejáraton keresztül lehessen megközelíteni és elhagyni. A várakozást szabad ég alatt kell megoldani, az étel- és italfogyasztást pedig mindenkinek a saját helyén, hogy elkerüljék a zsúfoltságot.

A kutatók szerint most, hogy egész Európában új erőre kapott a vírus, még értékesebbek ezek az eredményei. Fóleg a rendezvényeket szervező és lebonyolító cégek, helyszínek üzemeltetőit kell ellátni olyan információkkal, amik segítségével felelősségteljesen tudnak eseményeket tartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?