Áll a bál a Chris Cornell-film körül

xx

Szeptemberben kezdenek for-gatni egy Chris Cornell utolsó napjait feldolgozó játékfilmet. A Black Days azonban komoly lépéshátrányból indul: a 2017-ben öngyilkosságot elkövető énekes hagyatéká-nak kezelői nem járultak hozzá a film elkészítéséhez.

A szervezet a Pitchforkhoz juttatott el egy nyilatkozatot, amelyben kifejtették, hogy a Soundgarden frontemberéről szóló film készítői nem keresték meg az örökösöket, miközben javában zajlik a forgatás előkészítése. 
A Black Days mögött egy Road Rage Films nevű gyártócég áll, amelyet 2015-ben alapítottak, és egy Johnny Holiday nevű színész projektjeit menedzseli (aki nem összekeverendő a 2017-ben elhunyt Johnny Hallydayjel). Róla azt kell tudni, hogy Carl Perkinst alakította a Johnny Cashről szóló életrajzi filmben. Chris Cornellt is ő fogja játszani, ami nem tetszik az örökösöknek. Sokkal meggyőzőbbnek tartják Peter Berg rendező (Mélytengeri pokol, 22 mérföld) dokumentumfilm-ötletét, amelynek elkészítésében tanácsadóként a rocksztár özvegye, Vicky Cornell is aktívan részt vesz.
A család és a hagyaték kezelői természetesen nem tudják jogi úton megakadályozni, hogy elkészüljön a Johnny Holiday-féle játékfilm, de az már most biztosnak tűnik, hogy sem a Soundgarden, sem Cornell másik csapata, az Audioslave dalai nem hangozhatnak el benne. 
A helyzet kísértetiesen emlékeztet a Stardust című David Bowie-filmre, amely a család áldása nélkül készült el. A Johnny Flynn (Trónok harca) főszereplésél leforgatott életrajzi filmet eredetileg idén áprilisban mutatták volna be, ám a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a bemutatót. Az alkotók eredeti Bowie-dalok híján maguk írtak olyan számokat, amik „bowie-san” hangzanak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?