Vulkánkitörés - Európa-szerte káosz a levegőben, káosz a földön

London |

<p>Egy izlandi tűzhányó kitörése és a nyomában a légkörbe került hatalmas tömegű hamu repülési tilalmat eredményezett Európa jelentős részében, miáltal légi utasok tízezrei rekedtek a repülőtéri tranzitvárókban. Izlandi szakértők szerint a vulkán aktivitása nem csillapodik, így további közlekedési káoszra van kilátás.</p>

Az Eurocontrol - az európai államok légiforgalmi ügynöksége - szerint pénteken a földrészről induló 22 ezer járat közül mintegy 16 ezret kellett törölni. Az amerikai társaságok Európából induló napi 330 transzatlanti járatából 280-at töröltek; hasonló sorsra jutott 60 olyan légi járat, amely Európát köti össze Ázsiával.
A légitársaságok nemzetközi szövetsége (IATA) közlése szerint a vulkánkitörés legalább napi 200 millió dollár veszteséget okoz a légi közlekedésben érdekelt cégeknek.
A hoppon maradt légi utasok egy része vasúton próbálja meg elérni úti célját, ám ez sem olyan egyszerű, mint "normál" időkben. Amszterdamban - amelynek Schiphol repülőtere szintén zárva van péntek óta - a vasúti pénztárak előtt olyan hosszú sorok alakultak ki, hogy a vasúttársaság ingyen kávét osztott a várakozóknak.
A Eurostar vasúttársaság - a nagysebességű nyugat-európai vonatok operátora - pénteken mintegy 50 ezer utast szállított London, Párizs és Brüsszel között. A Thalysra (a francia, a belga és a német vasút közös szuperexpresszére) a szokásos gyakorlattal ellentétben most akkor is lehet jegyet váltani, ha a járatokon már minden ülőhely foglalt.
A nagy-britanniai komptársaságokat elárasztják jegyigénylésükkel azok az utasok, akik át szeretnének jutni a La Manche-csatorna francia, illetve belga partjára. A londoni székhelyű Addison Lee taxivállalattól kocsit kérnek a megrendelők olyan úti célok felé is, mint Párizs, Milánó, Amszterdam vagy Zürich.
...Mindez a káosz egy korábban soha nem hallott nevű izlandi tűzhányónak, az Eyjafjallajökull gleccser alatt meghúzódó vulkánnak köszönhető. Izlandi szakértők szombaton helikopterrel akarták megközelíteni a jégmezőt, hogy felülről megszemlélve megbecsülhessék: várhatóan hány napig tarthat még a kitörés. Az izlandi parti őrség délutáni közleménye szerint azonban a szemlét későbbre halasztották.
A 320 ezer lakosú Izland valójában egy hatalmas vulkanikus tűzfészek, a szigetország történelme tele van pusztító erejű vulkánkitörésekkel. Az egyik legsúlyosabb erupció 1783-ban következett be: a Laki tűzhányó kitörésekor hatalmas mennyiségű mérgező gáz került a levegőbe, amely több tízezer ember halálát okozta Európában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?