Venezuelában a fogva tartás körülményei ellen lázadtak fel rabok

Négy rendőrt tartanak túszul Venezuelában egy nemzeti rendőrségi központ rabjai, akik fellázadtak fogva tartási körülményeik ellen – jelentette be kedden egy érdekvédő csoport.

Az Una Ventana a la Libertad (Ablak a szabadságra/UVL) nevű szervezet arról számolt be, hogy a hétfői túszejtés után 24 órával megrekedtek a hatóságokkal folytatott tárgyalások az ország északi részén, Aragua államban található központban.

A fogvatartottak, akik jelentették börtönőreik bántalmazását, arra kényszerítették a négy rendőrt, három férfit és egy nőt, hogy lépjenek be cellájukba. A közösségi oldalakon közzétett videókon összekötözött kézzel láthatók.

Az UVL szerint az ügyészség három képviselője és az igazságszolgáltatás egy bizottsága is meglátogatta a 104 fogvatartottnak otthont adó központot, de 24 óra elteltével „nem született megállapodás a fogva tartott rendőrök szabadon bocsátásáról" – közölte a szervezet.

„Nem bántottak minket”, de „rettegünk, bár segítenek nekünk, túszként vagyunk itt, az életünkről van szó” – mondta a Venezuelai Börtönmegfigyelő Központ (OVP) által közzétett videóban a fogva tartott rendőrnő.

Az egyik rab az OVP által közzétett egyik videóban azt mondta: „Elegünk van a zsarolásból, a bántalmazásból, abból, hogy (...) 150, 200 dollárt kell adnunk hetente, hogy a családunkkal lehessünk, hogy zsarolnak minket, azt akarjuk, hogy szállítsanak át minket a lakhelyünk szerinti börtönbe”.

Az UVL szerint a fogvatartottak azért lázadtak fel, mert a rendőrök díjat kérnek tőlük azért, hogy ételt kapjanak, családlátogatásra mehessenek, vagy hogy bíróságra szállítsák őket. Naomí La Rosa, akinek férje az eljárás végére vár az AFP francia hírügynökségnek azt mondta:  „Dühösek, mert már olyan régóta itt vannak, belefáradtak az itt zajló visszaélésekbe".

A börtönhatóságok nem kommentálták az esetet.

A venezuelai börtönök az OVP szerint több mint 50 százalékkal túlzsúfoltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?