Váltságdíjat követelnek a véletlenül megölt amerikai túsz holttestéért

Washington |

<p>Nem ért véget az iszlamista militánsok által Pakisztánban elrabolt és évekig fogságban tartott amerikai orvos, Warren Weinstein kálváriája, akivel januárban a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik drónja végzett: a The Wall Street Journal pénteki közlése szerint a holttestéért váltságdíjat követel egy csoport.</p>

Barack Obama elnök az amerikai fegyveres erőik főparancsnokaként áprilisban magára vállalta a felelősséget a balul sikerült terrorelhárítási műveletért, amelyben Wienstein mellett életét vesztette Giovanni Lo Porto olasz segélymunkás is. Obama az amerikai kormány nevében bocsánatot kért a túszok hozzátartozóitól.  A lap szerint néhány nappal Weinstein halálát követően egy csoport kapcsolatba lépett az amerikai kormánnyal és pénzt követelt a holttestéért cserébe. Erről Washington értesítette az életét veszett túsz családját, de kizárta, hogy fizessen és ugyanerre intette a hozzátartozókat is. Az Egyesült Államok a váltságdíj-fizetésre vonatkozó követelést megfosztotta az olasz kormánnyal is, amely csütörtökön meglepetésre bejelentette, hogy hazahozatta Lo Porto maradványait. Római illetékesek elzárkóztak annak megválaszolásától, hogy fizettek-e a holttestért. A The Wall Street Journal rámutatott, hogy a két szerencsétlenül járt fogoly végtörténete közötti különbség újabb emlékeztető arra, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei eltérően viszonyulnak a túszok kiszabadításának kérdéséhez. Miközben Washington más országokat bírál amiatt, hogy hajlandóak váltságdíjat fizetni, miként Weinstein esetében is, nem tartja magát következetesen ahhoz a meghirdetett elvhez, hogy nem tesz "engedményeket" a terroristáknak.  A lap áprilisi exkluzív beszámolója szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2012-ben segédkezett abban, a 2011-ben elrabolt Weinstein családja váltságdíjat fizessen az őt fogva tartó al-Kaida terrorhálózatnak. A szövetségiek azt mondták a hozzátartozóknak, hogy a váltságdíj kifizetése valószínűleg a legjobb megoldás lehet Weinstein kiszabadítására, igaz, hivatalosan nem hagyták azt jóvá. Obama elnök júniusban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya ugyan továbbra sem tesz engedményeket terroristáknak, de segíteni fogja az érintett családokat vagy a közvetítő harmadik feleket az amerikai túszokról folytatott tárgyalásban. A változás értelmében a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsán belül egy túszügyekben illetékes reagáló csoportot állítottak fel, túszügyi elnöki különmegbízottat neveztek ki, és az (FBI) irányítása alatt az illetékes szervek egy koordináló csoportot ("túszszabadító fúziós sejtet") hoztak létre. Az érintett családok mellé szükség esetén kapcsolattartót rendelnek ki.  Lo Pollo holttestének Olaszországba történt visszatérése után a Weinstein család értetlenségének adott hangot, amiatt, hogy az amerikai és a pakisztáni kormány a tragikus CIA-dróncsapás után nem szerezte meg azonnal a holttesteket. A The Wall Street Journal szerint a túszok halálát követelő akció után amerikai drónok nyomon követték, hogy a halottakat hová temették el. Obama bocsánatkérését követően az amerikai hírszerzésnek tudomására jutott, hogy a holttesteket kihantolták és elszállították. Weinstein és Lo Porto földi maradványai amerikai illetékesek szerint nem ahhoz a csoporthoz került, amely korábban fogva tartotta őket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?