Újraválasztották Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt az Egészségügyi Világszervezet élére

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz

Újraválasztották Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalban lévő főigazgatóját – közölte kedden Ahmed Robleh Abdilleh, a WHO 75. közgyűlésének elnöke.

A dzsibuti egészségügyi miniszter nem sokkal azt követően tette közzé a titkos szavazás eredményét, hogy német hivatali partnere, Karl Lauterbach a Twitteren gratulált Tedrosznak újraválasztásához.

Mint írta, az etiópiai származású Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt a WHO közgyűlése 155 szavazattal választotta meg a második ötéves ciklusra.

„Bámulatos eredmény. Gratulálok, jól megérdemelt volt” – tette hozzá Lauterbach.

Tedrosz aDhanom Gebrejeszusz kihívó nélkül indult újra a tisztségért. A politikus lenyűgözőnek nevezte a történteket, és könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy „a háború gyermekeként” fiatalon megélte fivére halálát, és „a szerencse vezette oda ahol most van”.

A járványügyi szakemberből lett politikus 2005 októbere és 2012 novembere között Etiópia egészségügyi minisztereként, később pedig 2012 novemberétől 2016 novemberéig külügyminiszterként dolgozott. 2017 januárjától a WHO első afrikai főigazgatója lett.

A tigréi származású Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt viszont éppen a hazája, Etiópia részéről érték kemény bírálatok, mert erőteljesen kifogásolta, hogy az addisz-abebai vezetés miként kezeli a forrongó Tigrében kialakult helyzetet. A többi között katasztrofálisnak minősítette a háború dúlta észak-etiópiai tartományban kialakult állapotokat. Szemére vetette az etióp kormánynak, hogy a blokádjával szerinte szándékosan visszatartja az élelmiszer- és gyógyszerszállítmányokat a mintegy hétmilliónyi tigréitől.

Válaszul az etióp kormány igyekezett megtorpedózni Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz újraválasztását, de támogatás hiányában kudarcot vallottak az erőfeszítései.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?