Újabb robbanás rázta meg Kabult csütörtök este. Az előző két merényletben legalább hatvanan, köztük tizenkét amerikai katona halt meg. Guterres összehívta az ENSZ BT-t.
FRISSÍTÉS:
Nem támadásból származott az az újabb robbanás, amely csütörtök éjfél körül rázta meg afgán fővárost, néhány órával az Iszlám Állam kabuli repülőtérnél elkövetett kettős öngyilkos merényletét követően, hanem amerikai hadfelszereléseket semmisítettek meg a repülőtéren – közölte a tálibok szóvivője.
Az újabb robbanásról szemtanúk alapján számolt be a Reuters és az AFP hírügynökség, Zabihulláh Mudzsáhid tálib szóvivő azonban kisvártatva a Twitteren jelezte, hogy az amerikai erők semmisítettek meg felszereléseket a reptéren.
Állítását más források egyelőre nem erősítették meg.
Kenneth McKenzie tábornok, az amerikai hadsereg Középső Parancsnokságának (Centcom) vezetője megerősítette, hogy két öngyilkos merénylő követte el a csütörtök délutáni két merényletet, s mindketten az Iszlám Állam terrorszervezethez tartoznak. Elmondta: az életüket vesztett katonák mellett további tizenöt katona megsebesült.
McKenzie ellenlépésekkel fenyegette meg a merényletek elkövetőit. Mint fogalmazott: megtorolják az Iszlám Államon. Hozzáfűzte: az amerikai hadvezetés számít újabb támadásokra.
A tábornok jelezte, hogy az amerikai erők folytatják az emberek kimenekítését. Mint fogalmazott, az Egyesült Államoknak van elegendő katonai ereje, hogy megvédhesse a helyszínen tartózkodó katonáit. Most az a cél, hogy ne történjék újabb merénylet – fűzte hozzá.
Csütörtök este az Iszlám Állam nevű terrorszervezet közleményben tudatta, hogy harcosai követték el a véres támadásokat.
António Guterres, az ENSZ főtitkára csütörtök este összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) az afganisztáni helyzet megvitatására. Guterres erről levélben értesítette a BT állandó tagjait. A tanácskozást hétfőn tartják.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.