Újabb európai országban zárta el a gázcsapot Moszkva

földgáz

A Gazprom orosz energetikai vállalat szerződéssel kapcsolatos nézeteltérések miatt keddtől csökkenti az Engie globális energiaszolgáltatónak szánt gáz mennyiségét – közölte az Engie, amely Franciaország legnagyobb gázszolgáltatója.

Emmanuelle Vargon, az energiapiaci szabályozási bizottság (CRE) vezetője kedden egy francia rádióadónak azt mondta, hogy a francia gáztározók töltöttségi szintje jelenleg 91 százalék. A francia kormány azt a célt tűzte ki, hogy november 1-jéig a gáztározók 100 százalékban megteljenek.

Néhány hete a Gazprom arról számolt be, hogy az idei első hét és fél hónapban 36,2 százalékkal, 78,5 milliárd köbméterre csökkentette a nem FÁK-országokba irányuló gázexportját.

Az ukrajnai háború kezdete óta eddig is jelentősen csökkent az Engie-nek szállított gáz mennyisége – mutatott rá közleményében a francia energiavállalat.

Az Engie aláhúzta: korábbi intézkedéseinek köszönhetően akkor is el tudja látni ügyfeleit, ha a Gazprom felfüggeszti a szállítást. A szolgáltató július végén már jelezte, hogy számottevően csökkentette pénzügyi és fizikai függőségét az orosz földgáztól, amely jelenleg beszerzési forrásainak mindössze négy százalékát teszi ki. A vállalatot vezető Catherine MacGregor leszögezte: nincs ok az aggodalomra.

Az energiaszolgáltató hétfőn megerősítette, hogy tárgyal a Sonatrach algériai állami olajtársasággal az onnan érkező szállítások növeléséről.

Az Engie legnagyobb részvényese – közel 24 százalékos részesedéssel – a francia állam.

Az Aggregated Gas Storage Inventory (AGSI) európai platform a múlt héten közölte, hogy megközelítette a 90 százalékot a gáztározók töltöttsége Franciaországban, így az ország jó úton van afelé, hogy elérje célját, és novemberig teljesen feltöltse a készleteket.

Olivier Véran kormányszóvivő ugyanakkor figyelmeztetett: ez nem jelenti azt, hogy Franciaország átvészeli a telet a készletekből, ha az oroszok felfüggesztik a szállítást, vagy ha túl nagy lesz a hazai fogyasztás.

Mindazonáltal Franciaország egyes európai partnereinél kevésbé függ az orosz gáztól, amely fogyasztásának 17 százalékát teszi ki.

Elisabeth Borne francia kormányfő hétfőn felszólította a vállalatokat, hogy a jövő hónapig dolgozzák ki energiatakarékossági terveiket. A miniszterelnök figyelmeztetett: a cégek lesznek az első áldozatok, ha Franciaország valaha is rákényszerül a gáz- és az áramfogyasztás korlátozására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?