Egy teljesen új koronavírus-mutáns jelent meg Európában!

vírus

Pár hete jelent meg az omikron, és már egy újabb mutálódott variánsról érkezett hír… Itt regisztrálták az első esetet!

A pluska.sk a Der Tagesspiegel német napilapra hivatkozva közölte, hogy az újabb variánst Dél-Franciaországban azonosították a marseille-i IHU Mediterranee Infection szakértői.  A lap szerint 46 mutációja a tüskefehérjét érinti. Az új változatot eddig 12 személynél regisztrálták, és feltehetően a közép-afrikai Kamerunból került Európába.

A B.1.640.2-nek nevezett mutánsról keveset tudni, de mutációi miatt fertőzőbb lehet, és előfordulhat, hogy jobban ellenáll az oltásnak. „Valóban több esetünk is van az új variánsból Marseille régiójában” – erősítette meg Philippe Colson professzor, a B.1.640.2-t felfedező csoport vezetője.

Az elvégzett vizsgálatok szerint az új variáns az E484K mutációt hordozza, amelyről úgy vélik, hogy ellenállóbb a vakcinákkal szemben. A kutatók szerint ez az omikron távoli „rokona”, amely a jelek szerint egy régebbi változatból fejlődött ki.

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?