Új vírus - a mekkai zarándoklatok elhalasztását javasolja a dubaji főmufti

Dubaj |

<p>A mekkai kis zarándoklatok elhalasztását és a szabadban való imádkozást javasolta a muzulmán hívőknek a dubaji főmufti az új influenza miatt - jelentette hétfőn egy dubaji napilap.</p>

Fatvájában, mérvadó vallási állásfoglalásában Abdel-Azíz Haddád sejk azt tanácsolta a hívőknek, hogy "két-három héttel halasszák el az omrákat, a mekkai kis zarándoklatokat, amíg a járványhelyzet nem stabilizálódik" - írta az Emarataljum.
    A muzulmánok az omrákat az év bármely időszakában elvégezhetik, csak a háddzs, az éves nagy zarándoklat ideje kötött. Szaúd-Arábiában még egyetlen új influenzás esetet sem jeleztek, és az sivatagi királyságban lévő iszlám szent helyekre, Mekkába és Medinába folyamatosan áramlanak a hívők a világ minden tájáról.
    Haddád sejk azt is ajánlotta, hogy a hívők ritkábban álljanak a közös imák alkalmával a mecsetekben, és inkább a mecsetek belső udvarain vagy kertjeiben imádkozzanak. Tanácsát az ottani körülményekhez igazítva megfontolásra érdemesnek tartja a templomokban, a mozik vetítőtermeiben és minden olyan zárt helyen - például az éttermekben -, ahol egy időben sokan tartózkodnak.
    Az Egyesült Arab Emírségekben még nem fedeztek fel az új influenzára utaló, gyanús megbetegedést, de a hatóságok óvintézkedések sorozatát vezették be a járvány ellen, amely világszerte már több mint ötven halálos áldozatot szedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?