Tömegpánik tört ki egy indiai vallási fesztiválon, sok halott

Haidarábád |

<p>Legalább 22 ember meghalt az indiai Puskaralu vallási fesztiválon kitört tülekedésben kedden.</p>

Arun Kumar, Ándhra Prades állam kormányzójának elmondása szerint a fürdési rítussal egybekötött dél-indiai hindu fesztiválon tömegpánik tört ki, amikor több tízezer ember előrenyomult, hogy megmártózzon a Godávari folyóban, Rádzsamundriban. A lökdösődésben legalább huszonketten életüket vesztették, és húszan megsérültek.    A rendőrség elmondása szerint a pánikot néhány zarándok okozta, akik visszafordultak, hogy visszaszerezzék a folyópartra sietéskor elhagyott cipőiket.     Narendra Modi miniszterelnök a Twitter közösségi oldalon részvétét nyilvánította az elhunytak családjainak, illetve sajnálatát fejezte ki a halálesetek miatt.    A Puskaralu fesztivált csupán tizenkét évente rendezik meg. A résztvevők úgy vélik, hogy a folyóban való megmártózás megszabadítja őket bűneiktől. A hinduk hite szerint idén a csillagok különösen szerencsésen állnak, és egy fürdőzés olyan szerencsét hoz, amire csak 144 évente adatik lehetőség.    Indiában gyakran fordul elő halállal végződő tömegpánik vallási események alatt, mert ilyenkor kis területen nagy tömeg gyűlik össze, a biztonsági óvintézkedések pedig nem elegendőek. 2013 októberében a közép-indiai Madhja Prades államban kitört tömegpánikban több mint 110 embert, elsősorban nőket és gyerekeket tapostak halálra.     Rádzsamundri 450 kilométerre keletre fekszik Haidarábádtól, két állam, Ándhra Prades és a nemrég létrehozott Telangána közös fővárosától. A két államon áthaladó Godávari mellett zajló fesztiválra idén a 12 nap alatt közel 24 millió embert várnak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?