Több mint százezren tüntettek Minszkben a masszív karhatalmi jelenlét ellenére

Fehérorosz válság

A masszív karhatalmi jelenlét ellenére ismét tömegek követelték Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását a fehérorosz fővárosban vasárnap, az ellenzék vezetője által Lukasenkának adott ultimátum lejártának napján.

Több mint százezren vonultak Minszk utcáira – közölte helyszíni tudósításában az ellenzéki Sztrana dlja Zsiznyi (Élhető országért) televíziós csatorna. Értesülésük szerint a hatóságok több újságírót is őrizetbe vettek a tüntetésen. Független forrásból nem lehetett ellenőrizni az ellenzéki tévé adatait.

A fehérorosz biztonsági erők a TASZSZ orosz hírügynökség szerint gyakorlatilag lezárták a belvárost, miután az ellenzék tiltakozó akciót hirdetett Szvjatlana Cihanouszkaja korábbi ellenzéki elnökjelölt nemzeti ultimátumának keretében. A hatóságok emellett lezárták a belvárosi metróállomásokat is, hogy akadályozzák a tiltakozók gyülekezését és mozgását.

A sötétedéssel a hatóságok villanógránátokat is bevezettek tömegoszlatásra Minszkben. Szemtanúk beszámolói szerint többen megsérültek.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség a fehérorosz belügyminisztériumra hivatkozva közölte, hogy olyan értesüléseket vizsgálnak, amelyek szerint lövések is eldördültek a biztonságiak és a tüntetők összecsapásai során a fővárosban.

Az ország más nagyvárosaiban is voltak megmozdulások vasárnap. A rendvédelmi hatóságok megerősítették, hogy tömegoszlató eszközöket vetettek be a tüntetőkkel szemben. Lida városában például könnygázt alkalmaztak tömegoszlatásra.

A Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet eddig mintegy száz őrizetbe vételről jelentett az ország nagyvárosaiból.

„Különleges nap a mai” – hangoztatta a Litvániába menekült Cihanouszkaja élő adásban. Az ellenzéki vezető korábban ugyanis ultimátumot adott Lukasenkának, országos sztrájkkal fenyegetve meg az elnököt, amennyiben október 25-ig nem jelenti be lemondását, nem vet véget a tüntetőkkel szembeni rendőrségi erőszaknak és nem bocsátja szabadon a rendszer politikai foglyait. Néhány ellenzéki szabadlábra került, de szakértők szerint nem várható több engedmény Lukasenkától, aki már előre jelezte, hogy figyelmen kívül fogja hagyni az ultimátumot.

Cihanouszkaja ezért felszólított mindenkit, hogy hétfőtől vegyen részt az országos sztrájkban, és maradjon otthon. „Az út nem lesz egyszerű”, a Lukasenka elleni harchoz erőre és kitartásra van szükség – hangsúlyozta.

„Ma 23 óra 59 perckor lejár a nép ultimátuma, és ha nem teljesülnek követelései, a fehéroroszok országos sztrájkba kezdenek” – hangsúlyozta az ellenzéki vezető állásfoglalásában.

A vasárnapi tüntetések résztvevői egyébként azt skandálták, hogy „Sztrájk!”.

Lukasenka kitart amellett, hogy nem hajlandó lemondani, holott az augusztus eleji elnökválasztás óta hétről hétre hatalmas tömegek követelik a távozását. A hivatalos eredmények szerint a voksok 80 százalékával választották hatodszor is elnökké, de az ellenzék szerint csalás történt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?