Titkosszolgálati eszközöket is bevet a rendőrség a diszkótragédia vizsgálata során

Budapest |

<p>A Népszabadság szerint a rendőrség nem zárja ki, hogy a szórakozóhelyek közti nemtelen konkurenciaháború állhat a szombati diszkótragédia hátterében, a lap keddi számában azt írta: erre utal hogy a nyílt nyomozás mellett hétfő óta titkosszolgálati eszközökkel is keresik a pánikkeltőket.</p>

Az eddigi tanúkihallgatások alapján valószínű, hogy a zsúfolt szórakozóhelyen valaki minden ok nélkül „késelést" kiáltott, ezzel menekülésre kényszerítette a közelében állókat - emlékeztet a lap.

A cikk idézi azokat a fiatalokat, akik szerint a konkurencia már jó ideje komoly erőket mozgatott meg, hogy lejárassa Noise Night Life ezreket vonzó rendezvényeit. Hozzáteszik, hogy mások az éjszakai szórakozóhelyeket ellenőrzés alatt tartó alvilági csoportokat sejtik a szombaton három halálos áldozatot követelő pánikkeltés miatt.

A Népszabadság megjegyzi, hogy a fővárosi éjszakában komoly "hagyománya" van a szórakozóhelyek közti nemtelen konkurenciaháborúnak: a rendszerváltás utáni években kézigránátokat dobtak azokra a menő helyekre, amelyek nem fizettek a védelemért, később a diszkók bombariadókkal igyekeztek lejáratni konkurenseiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?