Szigorúbban fogják ellenőrizni a csehek az országba érkező külföldieket

koronavírus Csehország

Az eddiginél szigorúbban fogják ellenőrizni a Csehországba érkező külföldi állampolgárokat, a járványügyi intézkedés pénteken lép életbe – jelentette be Tomáš Petříček cseh külügyminiszter a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón Prágában.

Tomáš Petříček szerint a cseh kormány ezzel a lépéssel a koronavírus új mutációinak a terjedésére reagál.

Csehország eddig a más országok kockázatosságát az úgynevezett szemafor rendszerrel jelölte, amelyben minden szín a kockázatok egy-egy szintjének felelt meg. Eddig az európai országok többsége a piros színű sávban volt, ami magas kockázatnak felelt meg. Pénteken bevezetik az Európai Unió által előírt nagyon magas kockázati sávot is, amely sötét pirossal lesz jelölve.

A magas kockázati szintet jelölő piros sávba tartozó személyek csak negatív antigén- vagy PCR-teszttel léphetnek be Csehországba. Új követelmény ezen személyek iránt péntektől, hogy a beutazást követő öt napon belül immár Csehországban PCR-tesztnek kell alávetniük magukat. A cseh külügy szerint ebbe a csoportba összesen 19 ország fog tartozni, például Magyarország, Németország, Lengyelország, Ausztria, Franciaország, Románia és Olaszország.

A nagyon magas kockázattal rendelkező országok állampolgárai csak negatív PCR-teszttel érkezhetnek Csehországba, ahol azonnal karanténba kell vonulniuk. Öt nap elteltével új PCR-tesztet kell készíteniük, s ha az negatív eredményt hoz, a karantén megszűnik. Az érintett személyeknek azonban további öt napig kötelező lesz legalább FFP2 színtű légzésvédőt hordaniuk. Ebbe a legkockázatosabb sávba többek között Szlovákia, Spanyolország, Portugália és Írország fog tartozni.

A narancssárga, közepesen kockázatos országok polgárainak kötelező lesz a 48 óránál nem régibb negatív antigén- vagy PCR-teszt felmutatása a határon. Ebbe a kategóriába egyebek között Finnország, Izland, Görögország és Norvégia fog tartozni.

A Csehországon átutazókra mindez továbbra sem vonatkozik majd, de az eddigi 24 óra helyett 12 óra alatt kell majd átutazniuk az országon. Kivételek érvényesek a határ menti ingázókra is.

A legalacsonyabb kockázatú zöld sávba sorolt országok – például a Vatikán, Új Zéland, Thaiföld vagy Szingapúr – polgárai feltételek nélkül érkezhetnek Csehországba.

A cseh kormány már múlt szombattól korlátozta a külföldiek beutazását. A külföldiek csak rendkívül indokolt esetekben léphetnek be Csehországba. Kivételt ez alól a Csehországban dolgozó vagy tanuló külföldi állampolgárok kaptak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?