Steve Bannon bocsánatot kért Trump fiától

Steve Bannon

Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt főtanácsadója vasárnap közleményben elhatárolódott az elnök fiával kapcsolatban egy vitatott könyvben megjelent, neki tulajdonított becsmérlő kommentártól, és bocsánatot kért.

Az augusztusban a Fehér Házból eltávolított Bannon az Axios hírportálhoz eljuttatott közleményben leszögezte: az a kijelentése, miszerint az elnökválasztási kampány idején oroszokkal tartott találkozó "hazaárulás" és "hazafiatlan" cselekedet volt, nem az elnök legidősebb fiára, ifjabb Donald Trumpra vonatkozott, hanem Paul Manafortra, Trump 2016-os elnökválasztási kampányának első menedzserére. 

Steve Bannonra szerda óta össztűz zúdul, maga Trump azt írta róla, hogy "elvesztette az eszét". Szerdán jelentek meg ugyanis a New York Magazine című lapban a Tűz és harag: Trump Fehér Háza belülről című könyv első részletei, majd pénteken a boltokba került maga a könyv is. Ennek szerzője, Michael Wolff azt állította, hogy összeállítása alapjául az a mintegy kétszáz interjú szolgált, amelyet a Fehér Ház jelenlegi és volt munkatársaival, s főleg Steve Bannonnal készített. 

A könyv egyik részlete, Bannon kommentárját idézve, azt állítja, hogy ifjabb Donald Trump találkozója 2016-ban New Yorkban oroszokkal "hazaárulás" és "hazafiatlan" cselekedet volt.

Steve Bannon vasárnap nyilvánosságra hozott közleményében leszögezte: "ifjabb Donald Trump hazafi és jó ember. Fáradhatatlanul képviselte apját és azt a programot, amely segített fordítani országunk sorsán". A volt stratégiai főtanácsadó bocsánatot is kért. "Sajnálom, hogy késedelmes reagálásom az ifjabb Donra vonatkozó pontatlan tudósításra elvonták a figyelmet az elnök történelmi teljesítményéről, amelyet elnöksége első évében vitt véghez" - fogalmazott Steve Bannon.

Az Egyesült Államokban vizsgálat folyik azzal kapcsolatban, hogy feltételezetések szerint Oroszország Trump javára beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?