Sikeres epekőműtéten esett át Nelson Mandela

Johannesburg |

<p>Az apartheid ellenes harc jelképének tartott 94 éves politikus továbbra is lábadozik tüdőfertőzéséből.</p>

Az apartheid ellenes harc jelképének tartott 94 éves politikus továbbra is lábadozik tüdőfertőzéséből.

    Az orvosok vártak az endoszkópos beavatkozással, amíg Mandela állapota javul a tüdőfertőzés után – tudatta közleményében Mac Maharaj elnöki szóvivő.
    Nelson Mandelát - az ország első demokratikusan megválasztott elnökét – december 8-án szállították be kivizsgálásra a főváros, Pretoria mellett lévő 1-es számú katonai kórházba.

    "Az eljárás sikeres volt, Mandela lábadozik" – közölte a szóvivő.

    A Nobel-békedíjas politikusnak korábban is voltak problémái a tüdejével, miután 1988-ban, 27 éves börtönbüntetése vége felé gümőkórban megbetegedett. Míg orvosai akkor az mondták, hogy a betegség nem okozott maradandó károsodást a szervezetében, orvos szakértők szerint a tbc évekkel később is gondokat okozhat a fertőzötteknek.

    Az 50 milliós Dél-Afrikában Mandela nagy tiszteletnek örvend, többek között azért, mert az évszázados fehér rasszista uralom után képes volt áthidalni a faji különbözőségek okozta szakadékot.

    2011 januárjában egyszer már szüksége volt kórházi kezelésre egy légúti fertőzés miatt, de akkor egy johannesburgi közkórházba vitték, ahol kíváncsiskodó újságírók, valamint a megerősített őrség miatt valóságos káosz alakult ki körülötte. A hadsereg akkor döntött úgy, hogy saját maga gondoskodik a volt elnök orvosi ellátásáról.

    Ötéves elnöki mandátumának kitöltése után Mandela visszavonult a közélettől. Legutóbb a 2010-es dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon jelent meg a nyilvánosság előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?