Scholz: erősebb és geopolitikai értelemben jelentősebb Európai Unióra van szükség

Olaf Scholz

Erősebb és geopolitikai értelemben jelentősebb Európai Uniót sürgetett Olaf Scholz német kancellár a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap vendégrovatában vasárnap megjelent cikkében.

 A szociáldemokrata politikus szerint az EU-nak zárnia kell sorait azokban a kérdésekben, ahol eddig nem tudott közös álláspontra jutni. "például a bevándorlási politikában, az európai védelem kiépítésében, a technológiai szuverenitás és a demokráciák ellenállóképessége terén" - sorolta Scholz. Mint mondta, a következő hónapokban konkrét javaslatokat fog előterjeszteni a német kormány. Scholz úgy fogalmazott, hogy az EU "élő antitézise az imperializmusnak és az autokráciának", s ezért tüske egyebek között Vlagyimir Putyin orosz elnök szemében.

"A tagállamok közötti állandó viszálykodás és a nézeteltérések  gyengítenek minket. Ezért a korszakváltásra Európa legfontosabb válaszának az egységnek kell lennie, amelyet mindenképpen meg kell tartanunk és el kell mélyítenünk" - figyelmeztetett a német politikus. A kancellár egyben "az európai döntések egyes tagállamok általi egoista blokádjának végét követelte". Mint mondta, az Európai Unió például a külpolitikában nem engedheti meg magának többé a nemzeti vétókat, ha hallatni akarja hangját a rivalizáló nagyhatalmak világban.

"Az imperializmus visszatért Európába" - írta Scholz - "Európa háborús időkben - a korszakváltást követően" - című cikkében. A kancellár hangsúlyozta, hogy az Ukrajna ellen kilőtt orosz rakéták nemcsak hatalmas pusztítást okoztak, de "porrá zúzták az utóbbi évtizedek európai és nemzetközi békerendjét". Úgy fogalmazott, hogy a hidegháborút követően Németország "csalóka biztonságban ringatta magát". Az elképzelés, hogy Németországot csak barátok veszik körül, tévesnek bizonyult - tette hozzá.

Scholz egyben támogatásáról biztosította Ukrajnát, amíg erre szükség van gazdasági, humanitárius, pénzügyi téren, illetve fegyverszállításokkal. "Ugyanakkor gondoskodunk arról, hogy a NATO ne váljon háborús féllé" - hangsúlyozta. Kijelentette, hogy az EU összefogott, "példátlanul szigorú szankciói" minden egyes nappal jobban hatnak. Világos, hogy talán hosszú ideig fenn kell tartani őket. "Az is világos számunkra, hogy egy Oroszország által diktált béke esetén a szankciók egyikét sem fogjuk feloldani. Oroszország számára nincs más út, csak egy olyan megállapodás Ukrajnával, amit az ukránok el tudnak fogadni".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?