Putyin: Oroszország meg szeretné valósítani a Török Áramlat gázvezeték-projektet

Moszkva |

<p>Oroszország meg szeretné valósítani a Török Áramlat gázvezeték-projektet - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Isztambulban, a 2016. évi Energia Világkongresszus megnyitóülésén.</p>

Az orosz államfő először látogat Törökországba azóta, hogy tavaly november 24-én a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál és viszály alakult ki a két ország között. A kapcsolatok rendezésének folyamata idén júliusban indult el azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök bocsánatot kért az incidens miatt. A befagyasztott befektetések újraindításáról, köztük a Töröm Áramlat tovább építéséről Putyin és Erdogan augusztusi szentpétervári találkozóján született döntés. 

A török államfő, aki szintén felszólalt a rendezvényen, rávilágított, hogy a Török Áramlat munkálatainak léptéke az európai földgázpiaci feltételektől függ majd.

Erdogan bejelentette: az Oroszország és Japán által építendő atomerőművek után Törökország egy harmadik atomerőmű  létrehozásának lehetőségeit is keresi. Hozzátette: Törökország célja, hogy az elkövetkező években elektromos szükségleteinek 10 százalékát atomenergiából fedezze.

Az orosz államfő beszédében gratulált a török népnek, amiért a július 15-i katonai puccskísérletet sikeresen visszaszorította.

Putyin és Erdogan a nap folyamán később személyesen egyeztetnek az orosz-török együttműködés fejlesztéséről, valamint a szíriai konfliktusról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?