Nem sikerült pályára állítani az iráni műholdat

Csúcstechnológiás Föld-figyelő műholdat küldött az űrbe Kína

Nem sikerült Föld körüli pályára állítani a saját fejlesztésű iráni műholdat – ismerte el vasárnap egy katonai forrás a televízióban.

„A felbocsátás sikeres volt, elértük fő céljaink többségét, de a tervezettek ellenére a Zafar műhold nem érte el az orbitális pályát” – mondta a forrás az állami televízióban.

A kísérlet egy programsorozat újabb lépése volt, amely nyugtalanítja az Egyesült Államokat. A tengerentúli nagyhatalom azért aggódik, mert azok a nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták, amelyekkel Irán szatelliteket bocsát fel, nukleáris töltetekkel felszerelve háborús célokat szolgálhatnak. Teherán szerint fejlesztései békés szándékúak, és sohasem törekedett atomfegyver előállítására.

Mohammad Dzsavád Azari-Dzsahromi iráni kommunikációs miniszter korábban azt mondta, hogy a Zafar műhold elsőként Kászim Szulejmáni képét fogja sugározni, azét a tábornokét, akit az amerikai légierő január elején Bagdadban likvidált. Ő az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű elitegységének parancsnoka volt. Ez az alakulat külföldön folytatott hadműveleteket.

Irán 2009-ben állította Föld körüli pályára első műholdját, amelyet 2011-ben és 2012-ben újabbak követtek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?