Nem adják a Beneš-dekrétumok alapján elkobzott kastély

Prága |

<p>A cseh alkotmánybíróság a napokban véglegesen elutasította a Colloredo-Mansfeld család örököseinek panaszát, a 2007-ben hozott legfelsőbb bírósági döntés felülvizsgálatának kezdeményezését.</p>

A zárt ülésen meghozott alkotmánybírósági döntést szerdán a testület honlapján hozták nyilvánosságra. A kastély rendkívüli értékű bútorainak és berendezéseinek visszakövetelését az alkotmánybíróság már korábban elutasította.

A Colloredo-Mansfeld család opočnói vadászkastélyát első ízben a nácik kobozták el 1942-ben, majd a háború után a Benes-dekrétumok alapján az állam tulajdonában maradt. A kastélyra ezért a kárpótlási törvények nem vonatkoztak.

Az alkotmánybírság elismerte: a kastély elvétele 1942-ben igazságtalan volt, mint ahogyan az is, hogy a háború után az állam kezében maradt. A testület egyúttal rámutatott, hogy a rendszerváltás után meghozott kárpótlási törvények csak az 1948 és 1989 közötti időszakot érintik.

Szakértői vélemények szerint amennyiben az alkotmánybíróság elismerte volna a Colloredo-Mansfeld család követelését, túllépte volna a kárpótlások időkereteit, s ezzel precedenst teremtett volna más, hasonló vagyoni követelésekhez. 

Kristina Colloredo-Mansfeld, a család Görögországban élő örököse 1991-ben kérte a vadászkastély visszaszolgáltatását. Akkor vissza is kapta, s négy évig a tulajdonában volt. A döntést azonban megtámadta a nemzeti műemlékvédő hivatal, majd különböző fokú bírósági döntések után 2004-ben újrakezdték az ügy tárgyalását. A új perben 2007-ben a legfelső bíróság az állam javára döntött. Kristina Colloredo-Mansfeld ezt a döntést megtámadta az alkotmánybíróságon, amely most megerősítette a legfelső bíróság álláspontját. 

Az opočnói reneszánsz vadászkastély Csehország egyik leglátogatottabb műemléke, évente több mint 60 ezer ember keresi fel. Egyebek között nemzetközi hírű és rendkívüli értékű régi fegyver- és festménygyűjtemény található benne. Becslések szerint egyedül a kastély berendezésének értéke meghaladja az egymilliárd cseh koronát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?