Negyven gyilkosságot vallott be egy kaliforniai férfi

Fresno |

<p>Negyven gyilkosságot vallott be egy kaliforniai férfi az Egyesült Államokban, és a rendőrségnek arról is beszámolt, hogy évtizedeken át egy kábítószerkartell végrehajtójaként és bérgyilkosaként tevékenykedett.</p>

A hatóságok szerdai közlése szerint az 51 éves José Manuel Martinezt tavaly tartóztatták le Alabamában. Eredetileg kilenc gyilkossággal gyanúsították, de kihallgatása során elmondta, hogy ennél jóval több bűncselekményt követett el. A rendőrség illetékese hozzátette, hogy Martinez beszámolója hihető, mert számos valósághű részlettel is szolgált a gyilkosságokról.     A férfi, aki halálbüntetéssel is sújtható, elsősorban Kaliforniában követte el tetteit, de más amerikai államokban, így Alabamában és Floridában is körözték gyilkosságok miatt. Az ellene felhozott vádak között emberrablás, nyereségvágyból elkövetett emberölés, fegyveres rablás is szerepel, "karrierje" a nyolcvanas évek legelejétől egészen tavalyig nyúlt.     Az ügy pikantériája, hogy az alabamai gyilkosságban, amelynek vizsgálata során bevallotta korábbi bűneit, Martinez ártatlannak mondja magát.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?