Nagyszabású ukrán-amerikai hadgyakorlat kezdődött Ukrajnában

Kijev |

<p>Nagyszabású ukrán-amerikai hadgyakorlat kezdődött hétfőn Ukrajnában, amelyben összesen 14 külföldi - főként NATO-tag - ország több mint 1800 katonája vesz részt - közölte az ukrán védelmi minisztérium sajtóosztálya.</p>

A Rapid Trident-2016 elnevezésű gyakorlatot a nyugat-ukrajnai Lviv megyében lévő javorivi lőtéren rendezik meg, a tervek szerint július 8-ig tart. 

Kijev tájékoztatása szerint a gyakorlatba páncélozott járműveket és katonai repülőgépeket is bevonnak. Ezenfelül a résztvevők kézi fegyverekkel zajló lőgyakorlatokat tartanak.
    
A nemzetközi hadgyakorlat parancsnokságának közlése alapján a katonai konvojok haladása miatt átmeneti forgalomkorlátozások lesznek a lőtérnél. Ezenfelül arra kérték a környéken lakókat, hogy az említett időszakban saját biztonságuk érdekében kerüljék a katonai területet, ahol a hírek szerint egyébként a helybeliek gyakran szoktak gombászni és erdei gyümölcsöket gyűjteni. 
    
A kijevi védelmi minisztérium korábban nyilvánosságra hozta, hogy idén az ukrán fegyveres erők a tervek szerint tíz nemzetközi hadgyakorlatban vesznek részt, ebből négy lesz Ukrajnában. Ezek között lesz egy fekete-tengeri, valamint a szokásos évi ukrán-amerikai parancsnoki hadgyakorlat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?