Mike Pence volt alelnök is beszáll a republikánus elnökjelöltségért zajló versenybe

Mike Pence

Hivatalosan jelezte indulási szándékát a republikánusok színeiben az amerikai elnökválasztási versenyben Mike Pence volt alelnök hétfőn.

A politikus benyújtotta a jelöltséghez szükséges nyilatkozatot a Szövetségi Választási Bizottsághoz, az Egyesült Államok központi választási szervéhez. Mike Pence ezzel a republikánus elnökjelöltek egyre bővülő táborához csatlakozik.

Donald Trump egykori alelnöke a tervek szerint szerdán Iowa államban első hivatalos kampányrendezvényén, támogatói előtt fogja hivatalosan is bejelenteni indulását, és ismerteti politikai programjának fő irányait.

Mike Pence szombaton Iowa államban részt vett egy hagyományos politikai pikniken, amelyen – Donald Trump – kivételével, megjelent minden republikánus elnökjelöltségre pályázó politikus. Ott már utalt arra, hogy szerdán tesz nyilvános bejelentést a 2024-es elnökjelöltséggel kapcsolatban.

Az elnökjelöltségre pályázó republikánusok Iowa államra összpontosítják figyelmüket, mert 2024 februárjában ebben az államban tartják meg az első elnökjelölő politikai gyűlést.

Mike Pence 2017. és 2021. között az Egyesült Államok alelnöke volt, azt megelőzően Indiana állam kormányzójaként, 2001. és 2013. között pedig a Kongresszus tagjaként dolgozott.

Mike Pence támogatottsága jelenleg 5 százalék körül mozog a republikánus választók körében. Donald Trump magasan a legesélyesebb 50 százalék feletti népszerűséggel, őt követi Ron DeSantis floridai kormányzó 20 százalék körüli eredménnyel, majd jelentősen lemaradva, 4–5 százalékos támogatottsággal Nikki Haley volt amerikai ENSZ-nagykövet és korábbi kormányzó, valamint Mike Pence volt alelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?