Megjelent Ákos új stúdiólemeze, A katona imája

Budapest |

<p>"Igazoltan hiányoztam a lemezstúdiókból az elmúlt négy évben, hiszen szinte végig színpadon voltam. A katona imája az utóbbi egy év turnéjának szüneteiben íródott" - mondta Ákos, aki szerdán mutatta be a sajtónak új albumát.</p>

A népszerű énekes-dalszerző friss korongján tizenhárom új szám szerepel, köztük a Szindbád dala, amely kislemezen már korábban megjelent és fél éve vezeti a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) single listáját.
A CD mellett az új Ákos-kiadvány egy DVD-t is tartalmaz, amelyen az album háromféle hangminőségben is meghallgatható, rajta van a Szindbád dala videoklipje, egy csaknem kétórás werkfilm az idei turné előadásairól, valamint két dal koncertváltozata.
A katona imáján rockosabb, elektronikus, akusztikus hangzás és vonóskar egyaránt helyet kapott, a felbukkanó stílusok között még a blues és a rhythm and blues is jelen van.
"Az ember formai játékokkal próbálja érdeklődését fenntartani saját dolgai iránt. A Nézz szembe vele című dalban az r'n'b-s elemek inkább az önirónia kategóriájába tartoznak, persze nem titkolom, hogy kicsit célom volt a szokatlanság" - mondta Ákos a sajtóbemutatón.
Mint kifejtette, több mint húsz éve tartó szólópályafutása fényében kívülről talán úgy tűnik, mintha garantált lenne a siker számára, ám ő ma is úgy érzi, hogy folyamatosan bizonyítania kell.
"Nem gondolom magam zenésznek, nekem hosszú ideig tart, amíg megtalálom egy-egy hangszeren, amit előzetesen elgondoltam. Vállalom, hogy képzetlen vagyok, de így olyan területekre is sikerül odatévednem, amelyekre zenész nem menne" - fogalmazott Ákos. Viccesen megjegyezte: az önkontroll teljes hiányát mutatja nála, hogy néhány basszusfutamot is ő játszott fel a lemezre.
Új albumának dalait Ákos kettő kivétellel egyedül jegyzi; A fénybe nézz és a Szeress így című számot közösen írta Szakos Krisztiánnal, aki billentyűs hangszereken és gitáron játszott a lemezen, és a hangszerelésben is részt vett. A fénybe nézz klipje az album megjelenésével egy időben készült el; a kisfilmet, amely egy budapesti hangárban és egy horvátországi szigeten forgott, Ákos maga rendezte, és külön érdekesség, hogy feltűnik benne édesapja is.
Az énekes beszélt arról, hogy az album címadó dala a nyolcvanas évek hangszerelését idézi, a Játékharc kifejezetten Police-osan szól, az Óda (közreműködik Pejtsik Péter, az After Crying csellósa) balladisztikus, a Kéz a tarkón pedig filozofikus hangvételű, akárcsak a korábbi Ákos-albumok záródarabjai.
"Volt olyan szám, amelynek szövegét a rólam szóló internetes hozzászólások ihlették, de azért a dal számomra továbbra is szakrális közeg, a színpad pedig szakrális tér" - jegyezte meg Ákos. A katona imája című lemez hangmérnöke Lepés Gábor (Balkan Fanatik) volt, a keverésben és a maszterben Sellyei Tamás volt a közreműködő. Az új kiadványt Lengyel Boldizsár grafikus tervezte, a fotókat Emmer László készítette.
A szerzői kiadásban megjelent új anyag Ákos tizenhatodik magyar nyelvű szólólemeze. Az énekes a nyolcvanas évek végén a Bonanza Banzai frontembereként lett ismert, szólóelőadóként több száz teltházas koncertet adott, munkásságát számos szakmai díjjal ismerték el. Készített verses hangjáték-albumot, hangoskönyvet, írt zenét színdarabhoz; idén nyáron az MTV Icon egyik siófoki koncertjén az ő dalait dolgozták fel zenésztársai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?