Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése

Budapest |

<p>Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése - közölte a Magyar Telekom sajtóosztálya szerdán MTI-vel.</p>

A tájékoztatás szerint a partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sok éves, eredményes közös munkát.

A Magyar Telekom december 16-án jelentette be, hogy felbontja szponzori szerződését Kovács Ákos énekessel, az Echo TV-nek adott interjúja miatt. A december 13-i műsorban az előadó egyebek mellett azt mondta, hogy "a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak". Arra a kérdésre, hogy mi a dolguk, kifejtette: "a női princípiumot beteljesíteni (...) valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni" - idézi az MTI az Echo TV-t.

Ákos tévés interjúja nagy botrányt kavart, sokan az Ákos-koncertek bojkottjára szólították fel az embereket, amit az előadó menedzsmentje meglehetősen nehezen tudott kezelni.
    
Nyilatkozata miatt Ákos számos kemény bírálatot kapott. A Magyar Telekom azzal indokolta a szerződésbontást, hogy nem tartja összeegyeztethetőnek az interjúban az elhangzottak szellemiségét a cégcsoport hitvallásával és értékrendjével.
    
A kormányszóvivő december 17-én közölte, hogy a kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésük szerint az alkotmány szellemével és betűjével is ellentétes. A kabinet utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel mobilinternet-előfizetéseket a Magyar Telekommal. A kormány döntését bírálták az ellenzéki pártok.

Az ügy jelenlegi fejleményéhez nem is találhattunk volna odaillőbb aláfestő zenét, mint Ákos egykori együttesének, a Bonanza Banzainak a Valami véget ért című dalát:

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"221046","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?