Megállapodott London és az EU az észak-írországi protokollról

Megállapodott London és az EU az észak-írországi protokollról

Megszületett a megállapodás London és az Európai Unió (EU) között a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó, rendkívül heves vitákat szító észak-írországi protokoll ügyében – közölte kormányforrások tájékoztatását idézve hétfőn a BBC brit közszolgálati médiatársaság.

Rishi Sunak brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn az angol-brit monarchia legősibb és legnagyobb uralkodói rezidenciájának otthont nyújtó, London nyugati határában fekvő Windsorban tárgyalt a protokoll vitatott elemeiről.

A leghevesebb vita tárgya az volt, hogy a protokoll alapján Észak-Írország a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is harmonizált árukereskedelmi viszonyrendszerben maradt az EU egységes belső piacával és vámuniójával, annak érdekében, hogy ne kelljen újból fizikai ellenőrzést bevezetni az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán.

A 499 kilométeres, valaha katonai szigorral őrzött határon, amely a Brexit óta az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára, az 1998-as nagypénteki megállapodás által elindított észak-írországi megbékélési folyamat egyik legfontosabb eredményeként hosszú évek óta semmiféle ellenőrzés nincs.

Így viszont az eddigi protokoll alapján a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat kellett ellenőrzésnek alávetni észak-írországi kikötőkben, annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba – vagyis az unió egységes belső piacára – ellenőrizetlen termékek kerüljenek be.

A konzervatív párti brit kormány és az észak-írországi britpárti protestáns pártok azonban hosszú ideje követelték az EU-tól a protokoll átalakítását, arra hivatkozva, hogy a brit-északír kereskedelem ellenőrzési kötelme Nagy-Britannia és Észak-Írország között, az Ír-tengeren hozott létre belső vámhatárt, és ez kikezdi Észak-Írország alkotmányos pozícióját az Egyesült Királyságon belül.

Észak-Írország nem része Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt.

Rishi Sunak az Európai Bizottság elnökével tartott hétfő esti windsori sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az új keretegyezmény felszámolja az áruforgalom elé emelt tengeri határ Nagy-Britannia és Észak-Írország között.

A brit miniszterelnök szerint ugyanis az unióval hétfőn elért megállapodás alapján azok a Nagy-Britanniából szállított termékek, amelyek végcélja Észak-Írország, „zöld folyosón” léphetnek be északír területre, minden vámbürokrácia nélkül.

Az olyan termékek, amelyek átkerülhetnek Írországba, vagyis az EU területére, külön „piros folyosón” át léptethetők be Észak-Írországba.

A zöld folyosó létrehozása Sunak szerint azt jelenti, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmi cégeknek – szupermarketeknek, éttermeknek –, valamint a nagykereskedőknek nem kell minden egyes kamionszállítmányhoz több száz igazoló dokumentumot kiállítaniuk.

A brit kormány hétfőn ismertetett tájékoztatója szerint a korábbi észak-írországi protokoll teljes körű alkalmazása 2021-ben több mint egymillió vámáru-nyilatkozat kitöltését tette szükségessé a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelemben, és mindegyik nyilatkozat nyolcvan rubrikát tartalmazott, amelyekbe esetenként tíz számjegyű termékkódokat kellett beírni.

A kormányzati tájékoztató szerint a piros folyosóra azokat a termékeket kell irányítani, amelyek esetében a kereskedők a szállítmány elindításának idején nem teljesen bizonyosak abban, hogy az adott áruféle nem kerül át az EU piacára.

Azonban ők is vámköltség-visszatérítésre lesznek jogosultak, ha igazolni tudják, hogy az általuk szállított termék Észak-Írország területén maradt.

A brit miniszterelnöknek a megállapodást el kell fogadtatnia saját politikai hátországa, vagyis a kormányzó Konzervatív Párt EU-szkeptikus jobbszárnyával, valamint a legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erővel, a radikálisan EU-szkeptikus irányvonalú Demokratikus Unionista Párttal (DUP).

A DUP a protokoll körüli vitás kérdések megoldatlanságára hivatkozva a tavaly májusi helyi választások óta nem hajlandó hozzájárulni a katolikus pártokkal közös új északír kormány megalakításához.

A 2022. május 5-én tartott észak-írországi parlamenti választáson a britellenes katolikus mozgalom legnagyobb pártja, a Sinn Féin eddig példátlan módon megszerezte a legtöbb képviselői mandátumot, és így a felekezetközi hatalommegosztáson alapuló belfasti kormánynak első ízben lehetett volna katolikus vezetője, ha ez a kormány megalakul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?